Spinoza – Orlai Produkció: „ember nem, csak színész?” – Jászai Mari szerepében Lázár Kati
2014. 11. 19.

Spinoza – Orlai Produkció: „ember nem, csak színész?” – Jászai Mari szerepében Lázár Kati

A monodráma egy színész számára a legnagyobb létező kihívás. Egyedül kell lekötni – jelen esetben másfél órán keresztül, szünet nélkül – a közönséget. Igaz, hogy legalább más színészhez sem kell alkalmazkodni és jól egyeztethető így az előadás. Ennek következtében pedig sokat játszható, utaztatható.

Én több mint húsz éve nézem mindenben, amiben csak lehet Lázár Katit. Nemigen tudnék olyan esetet visszaidézni, amikor ne éreztem volna színészetének átütő erejét, színpadi jelenlétének természetességét. Emiatt számomra kihagyhatatlan volt a Kripli Mari. És most nincs zavaró tényező sem, nincs ráerőltetve semmiféle rendezői koncepció, hanem tisztán csakis egyénisége és művészete az, ami érvényesül. Aki az előadásra odamegy, rá veszi majd meg a jegyét. És nem is fog csalódni. Ha van olyan előadás a friss bemutatók közül, amelyiket egészen nyugodt szívvel lehet ajánlani, ez az. Aki szereti Lázár Katit nézni, annak erre mennie kell. A néző azt kapja, amire vágyott. (A Spinozában tavaly hasonló átütő élményben volt részem Csákányi Eszter önálló estje kapcsán, és ez is még műsoron van.)

A Kripli Mari cím a magyar nézők egy vékonyka rétegének hordoz majd üzenetet. Jászainak volt ez (pontosabban a Krippel) az eredeti vezetékneve. Nem csodálkozhatunk, hogy művésznévnek nem találta alkalmasnak. Sokat elárul az is, hogy a nagy magyar színésznő naplóiból készített összeállítás éppen ezt a humoros színezetű címet kapta: az előadóest célja a szobortalapzatról (és az ismeretlenségből) közel hozni a nézőhöz Jászait, aki Lázár Kati által valóban újjászületik.

Az utóbbi években készült Jászairól már egy est (Menszátor Hérész Attila volt Jászai, ezt sajnos nem láttam), illetve Debrecenben is bemutattak egy róla készült darabot. Ez esetben Ráckevei Anna volt Jászai. Utóbbinál fényévekkel sikerültebb ez a mostani. Egy lapon nem lehet említeni.

Ez az alakítás egészen természetes, élő. Néhány jelmezt, kelléket használ csak a művész, de ezek nagyon kifejezőek. Az előadás legnagyobb részében velünk szemben ül, jól időzítve változtat pozíciót, öltözik át, kicsit sem érződik statikusnak az előadás, mivel érdekes a szöveg és az, ahogy mondja. Az az érzésünk végig, mintha kettesben lennénk vele. Őszinte vallomás, szenvedélyesen személyes, biztosan elfogult is, de ez nem zavar minket. A spontaneitás benyomását kelti, de még akkor is átjön a nagy színésznő, amikor a legelhanyagoltabb arcát mutatja.

Lázár Kati minden mondata már most hiteles volt, az első közönség előtti nyilvános előadáson is. És lesz ez még ennél jobb is. Volt ugyan egy hiba (ha ugyan az): a szövegben Kaposvárt is emlegette a művésznő. Ez a „freudi elszólás” esete. Ha véletlen, akkor sem ártana, ha benne maradna a szövegben.

Ebből az előadásból ugyanis rengeteget megtudunk nemcsak Jászairól, de áttételesen benne él az előadó is. Amikor a színészlét nehézségeiről beszél és a színházhoz fűződő szenvedélyes kapcsolatáról, akkor azokban a mondatokban Lázár Kati is vallomást tesz. Biztosak lehetünk benne, hogy minden szót a színész-elődtől idézi, ennek ellenére sok olyan megállapítás hangzik el a kultúrpolitikára és a Nemzeti Színház vezetésére vonatkozóan, amelyek ma is érvényesek. Éppen ezért kerülhettek kiválasztásra.Kicsit olyan, mintha megállt volna az idő.

Jászai egész életében színésznek készült, egész életét a színház (és a szerelem) töltötte ki, emberként nem, csak színészként érezte magát boldognak. Ezen az estén inkább hallunk a szenvedéseiről, kudarcairól, kevesebbet az egyébként is közismert sikereiről. Nem tudom, hogy megnyugtató-e ez a mai színészeknek, hogy még a legsikeresebb elődeik is szörnyű megpróbáltatások árán tudtak igazán érvényesülni, a színpadi sikerért rengeteg áldozatot kellett hozniuk, mindenesetre az elbeszélt gyötrelmeket hallva mi nézők feltétlenül közelebb érezzük magunkat a művésznőhöz, akiről eddig viszonylag keveset tudtunk.

A célját az előadás eléri, a néző látóköre bővül, Jászait sikerült visszahozni kis időre az alvilágból. Miközben a múlt életre kelt, jól szórakozunk, és élvezzük a jelent. A színház a pillanat művészete, ugyan a film megjelenése óta kismértékben tartósítható, de még így is múlandó. Most lehet a jelen színészeit nézni, amíg itt vannak velünk és amíg itt vagyunk mi is. Amit/akit ma megnézhetsz, ne halaszd holnapra! Lázár Katit pedig muszáj…

Forrás: mezeinéző.blog.hu