Kis, karácsonyi téboly
2017. 07. 07.

Kis, karácsonyi téboly

Június 27-én a Belvárosi Színházban mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft  komédiáját a Családi játszmákat, ami 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Az előadásban Ötvös András, Réti Adrienn, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János és Csikász Ágnes szerepelnek, a rendezője pedig Göttinger Pál.

A történet alaphelyzete  tulajdonképpen roppan egyszerű és ismerős: karácsony alkalmából összegyűlik a család. Az ünnepre a hazalátogat a két fiútestvér, Matthew (Ötvös András) és Adam (Szikszai Rémusz) a saját családjukkal együtt. A sok ember, a különböző érdekek, az összezártság felszínre hozza a frusztrációkat, régi és új sérelmeket. Az ünnepi hangulatot azonban meg kell őrizni, így elkezdődik a JÁTSZMA.

A játszmát kétféleképpen kell értenünk. Egyrészt jelenti a szereplők egymás közötti taktikázását, versengését, másrészt a közönség és színészek közötti interakciójára is utal. A darab legnagyobb erősségét és újítását pedig igazán a második jelentés adja.  A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait a nézőtéren tudni lehet előre. A színpad fölötti kivetítő folyamatosan jelzi, hogy melyik szereplőnek milyen utasításokat kell betartania, a többiek viszont nem tudják, hogy a másik milyen szabályok szerint játszik. A közönség így végig beavatottként láthatja lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ez pedig újabb és újabb ironikus, komikus helyzetet teremt.

Azonban a komédia csak látszat. A helyzetek nagyon is drámaiak. A poénok mögött igazi tragédiák, elrontott, önáltató sorsok rejlenek. A látszat jókedv és egyetértés mögött félelmek, neheztelések, kudarcok és soha meg nem valósult álmok tornyosulnak. A játék közben pedig lassan leomlanak az udvariaskodás falai, és lassan feltörnek az elfojtott indulatok. Ahány szereplő, annyi tragikus sors.

Az Ötvös András alakította Matthew a fiatalabb fiú, aki folyamatosan megfelelésre vágyik, anyuci kisfia, aki akkor boldog, ha a szülők elégedettek vele. Menő ügyvéd, aki társtulajjá válik a cégében, és fiatal, csinos barátnőjével látogat haza a szülőkhöz. Ötvös András remekül alakítja a konfliktusokat kerülni vágyó, kényszerevő, az életben sikeres, de a szülői házban mégis gyermekké visszavedlő harmincas férfit, és remekül lavíroz Matthew kicsit sem egyszerű játékszabályaival. A darab leghumorosabb pillanatait talán neki köszönhetjük.

Az idősebb fiút, Adamet, Szikszai Rémusz játssza. Neki sem túl könnyűek a játékszabályai, de Szikszai brillírozik bennük. Adam igazi tenyérbemászó figura. Intellektuális humora, maró iróniája mindenkinél célba talál, ő az, aki folyamatosan kapargatja a család életét leplezni igyekvő cukorszirupos mázat, de folyamatos felelősséghárítása miatt lehetetlen megszeretni.

A fiatal, attraktív, de végtelenül közönséges és ostoba Carrie-t, Matthew barátnőjét Réti Adrienn alakítja. Matthew-től tiszteletet és szerelmet vár, arról álmodik, hogy egykor a felesége lesz. Azonban csupán áldozata lehet ennek az őrült családi játszmának. Játékszabályai folyamatosan kínos és nevetséges szituációkba sodorják, ami gyakran már az erőltetett humor határát súrolják.

Járó Zsuzsa alakította Sheena a darab egyik legélethűbb figurája. Igazi összetett jellem: önfeláldozó anya, elhanyagolt feleség, önértékelési problémákkal küzdő nő, a család lelke, femme fatale  egyszerre. Járó Zsuzsa képes egyetlen karakterbe sűríteni a legkülönbözőbb jellemvonásokat és koherens egésszé gyúrni.

Az anyát, Edith-et alakító Kútvölgyi Erzsébet remekül alakítaná az önáltató, hazugságokba menekülő, felnőtt fiait még mindig gyermekként kezelő, miközben férjét istenítő feleséget, de sajnos néha mintha elfelejtené a szövegét. A zseniális alakítást megakasztó apró bakik így lerontják játékának szépségét.

Az apát Papp János játssza. Bár szövege nem nagyon van, mégis sikerül nagyon hitelesen alakítania a szinte teljesen eltompult, agyvérzéses egykori zsarnokot, aki már csupán nevetséges romja valamikori önmagának.

A karakterek egymás közötti játszmája, harca az ünnepi asztal mellett lenyűgöző előadást hoz létre. A helyzet egyre fokozódik, az indulatok elszabadulnak, míg az este totális tébolyba torkollik. A darab egyetlen gyenge pontja viszont pontosan befejezése. Frappáns, megdöbbentő vagy feloldozó lezárás helyett csupán valamilyen értelmetlen katyvaszt kapunk, ami igazán kár, mert egy jó befejezést  megérdemelne a remek játék, és az inprovizációnak, beavató színháznak ez a különleges kombinációja. Ettől függetlenül a darab igazán egyedi élmény, örök érvényű üzenettel.

A hat különböző figura lefedi modern társadalmunkat, mindazokat az általános hibákat, melyeket szülő, gyermek, férj és feleség mind egymás, mind önmaguk ellen elkövethet. A történet hiába egy szűk térben, egyetlen helyszínen játszódik, történhetne bárhol a világban helytől, nemzettől függetlenül. Minden humora ellenére ezért annyira fájdalmas és szívbe markoló, mert igaz. Túlságosan is. Az ünnep csupán a máz, mely gyakran elrontott életeket, egymás idegeire menő családtagokat, agyonhallgatott sérelmeket takar. A darab nevettető helyzeteivel, parodisztikus karaktereivel valójában görbe tükröt mutat mindannyiunknak.

Forrás: cornandsoda.hu