Az Orlai Produkciós Iroda közleménye a koronavírust illetően
2020. 03. 09.

Az Orlai Produkciós Iroda közleménye a koronavírust illetően

Kedves Nézőink!

Budapest színházai, így a Belvárosi Színház is - bár a koronavírus Magyarországon is megjelent - zavartalanul játszanak.

Sem Budapest Főváros Önkormányzata, sem a kormány nem rendelte el a közintézmények bezárását – reméljük erre nem is kerül sor – , így egyelőre minden kitűzött előadásunkat megtartjuk, jegyet a járványveszélyre való hivatkozással sem váltunk vissza. 

A Belvárosi Színház színészei és dolgozói között nincs fertőzött és olyan nézőről sincs tudomásunk, aki betegen járt volna nálunk. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a színház épületében minimálisra csökkentsük a vírus terjedésének lehetőségét, így naponta fertőtlenítjük a kilincseket, a székkarfákat, a mosdókban a szappan fertőtlenítőszert tartalmaz.

Kérjük önöket, hogy a médiában elérhető tájékoztatók alapján járjanak el felelősségteljesen a járvány megelőzése érdekében és amennyiben influenzás, megfázásos tüneteket észlelnek magukon, mint bármely fertőző betegséggel járó helyzetben is, egészségügyi szakemberek utasításai szerint járjanak el, válasszák inkább az otthon melegét!

Amennyiben a közintézmények bezárását érintő döntésről értesülünk, a megfelelő felületeken, azaz a Facebook-oldalunkon, a weboldalon is értesíteni fogjuk önöket az elmaradó előadásokról.

Jó szórakozást kívánunk az elkövetkező estékre!