Kisded játékok

Bemutató: 2009. 09. 02.

A darab igaz történetet dolgoz fel: négy tizenhétéves éves fiú egy parkban megerőszakolt egy tizennégy éves lányt. A bírósági tárgyalás három éven át tartott, így a színpadi szöveg is három évet fog át: a megerőszakolástól az ítélethozatalig.

A darab kíméletlenül vizsgálja az ok-okozati összefüggéseket, az előzményeket, megpróbálja mind a négy érintett szemszögéből ábrázolni az eseményeket. Választ nem ad, inkább gondolkodásra késztet a másik iránti tiszteletről és megértésről

Az alkotók nem csupán a kortárs dráma szövegét szólaltatják meg, hanem kiegészítik olyan dokumentumokkal, újsághírekkel, „aktualitásokkal”, amelyek sajnálatos módon, a mi életünknek itt és most a jellemzői.

Az előadás után – a KoMá-s hagyományokhoz híven – az alkotók beszélgetést kezdeményeznek a nézőkkel az előadásról illetve az előadás kapcsán fölmerült kérdésekről, személyes problémákról.

Ki írta?

Edna Mazya író, dráma- és filmíró és rendező. Tel Avivban született 1949-ben. Színháztudományi és filozófiai tanulmányai után a Tel Aviv University-n szerzett diplomát (MA), ahol később drámaírást tanított. Mazya több drámája külföldön is színpadra került. Két sikeres regényt is publikált. Margalit-díjban részesült 1997-ben a The Rebels (Lázadók) és a Family Story (Családi történet) című darabjaiért, aztán Leah Goldberg-díjat kapott és jelölték Az év drámaírója címre (1998). Filmet is írt, mely elnyerte az Israel Academy Legjobb tévéfilm-díját (2004).

Ki a KoMa?

„Legyen ez a színház a kortárs magyar drámáké, tágabban a kortárs műveké - vagyis KoMa. Tíz fiatal színész szövetkezik nyitott formában nemcsak egymással, hanem azokkal a művésztársakkal is, akik hasonlóan látják a világot, mint ők, s akik megírják, megfestik, megzenésítik azt. Azokkal, akikkel együtt lehet gondolkodni. Azokkal, akikkel el lehet mondani, mi van itt és most, mit érzünk itt és most.

A közönséggel való kapcsolattartásnak is új formáit keresi, például az előadást követő beszélgetésekkel.

Össze kéne jönni. Ezért alakult a KoMa.”

Már a működésük elején nagy sikert arattak a Plazma című előadásukkal, amellyel 2008-ban elnyerték a POSZT egyik fődíját. A 2007. novemberi bemutató óta közel 100 előadást tartottak belőle! Az idei második bemutatójuk a Fédra Fitness is hasonlóan nagy sikert aratott mind a szakma, mind pedig a közönség körében, és ugyancsak meghívták a POSZT versenyprogramjába, valamint további nemzetközi Fesztiválokra is.

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a KoMa együttműködésével jött létre.

Szereplők

Stáb

Munkatárs
Produkciós vezető
Díszlettervező
Jelmeztervező
Fordító
Átdolgozta
Producer

Fotók / videók