Ami mellett nem lehet elmenni
2011. 05. 22.

Ami mellett nem lehet elmenni

Beszélgetés Orlai Tiborral

- Hogy színházzal foglalkozzam, ahhoz a színház iránt érzett szeretetem és alázatom vezetett, nem pedig üzleti szempontok – állítja Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda producere. Izgatott, segíthetek-e olyan előadások létrehozásában, melyek maradandót hoznak létre, ugyanakkor sikeresek is. Azt is fontosnak gondoltam, hogy ne csak az állami struktúrában, valamiféle hivatalos szemlélet szerint szülessenek előadások.

- Azért többségében mégis inkább az igényes bulvárt céloztad meg.

- Igen, ez így van, de már tavaly melléálltam egy másfajta közönségréteget megszólító előadáshoz, a Tasnádi István maga írta-rendezte Fédra Fitness-hez, mely egy fiatal társulattal a KoMával és a volt Krétakörösökből összeállt ALKAT-tal készült, Csákányi Eszterrel a főszerepben. Lényeges számomra, hogy a fiatal nézőket is megtaláljuk, megnyerjük, megmutassuk nekik, hogy musicalszínházon túl is van színház.

- Most pedig újabb előadás készül az Orlai Produkció támogatásával, amely megintcsak a fiatalabb nézőket célozza meg, sőt a tervek szerint nemcsak színházi körülmények közt fogják játszani.

- Evvel a művel egy kortárs drámafesztiválon találkoztam tavaly Tel Avivban, és rögtön arra gondoltam, hogy a KoMásokkal kellene megcsinálni. Ebben a társulatban új ízt, új színházi szemléletet éreztem meg, akik nagyon jó partnerek lehetnek a fiatal nézők megnyeréséhez, és a végeredmény sikeres lehet. Számukra is fontos, hogy aktuális problémákról szóljanak, ahogy ez tették a közel századik előadásához érkező Plazma esetében is, de más dolgaikkal is. Ez az izraeli mű pedig, melynek magyarul Deres Péter fordító a szellemes Kisded játékok címet adta, fiatalokról szól, fiataloknak és fiatalok előadásában. És valóban, nemcsak színházi körülmények közt tervezzük játszani, hanem művelődési házakba, iskolákba is megyünk.

- Akár a plakátot nézve, akár az előzeteseket olvasva, meglehetősen durva történetnek ígérkezik. Valóban ezt kell a fiatalok közé vinni?

- A Kisded játékok aktuális társadalmi problémákat feszeget, ami mellett nem lehet elmenni, amire reagálni kell. Épp az elmúlt negyven év is bizonyítja, beérve mára, hogy milyen szélsőséges indulatokat gerjeszthet, ha a problémákat a szőnyeg alá söpörjük, ahelyett hogy beszélnénk róluk. A darab egy bírósági tárgyalás keretében idéz föl egy tragikus eseményt, amikor is négy tizenéves fiú megerőszakol egy tizenéves lányt. Nem bűnözők, hétköznapi fiatalok ők. Vajon hogy jutnak el addig, amit talán ők sem akartak? – kérdezi az előadás, s erről szeretnénk majd mi is beszélgetni az előadások után a nézőkkel.

- Nem félő, hogy lesznek, akiket, akár személyes érintettségük okán, nagyon fölkavar az előadás?

- Szeretnénk nem föltépni sebeket, éppen ezért az iskolákba segítőkkel, szakemberekkel megyünk, többek közt az E.SZ.T.E.R. Alapítvány (Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára) munkatársaival. Másrészről a színészek is sokat beszélgettek a próbák alatt pszichológusokkal, rendőrökkel, szakértőkkel nemcsak az ilyen esetekről, hanem az esetleges saját emlékeikről is.

- A bemutató szeptember elején a Trafóban lesz, ahol inkább különleges színházi és táncelőadások szoktak bemutatkozni…

- Valóban így van, ez a modern művészetek befogadó helye. De a neves táncművészek mellett a Krétakör is föllépett már itt. Én mindenképpen megtiszteltetésnek érzem, hogy ezt a fiataloknak szánt elgondolkodtató színházunkat is vállalta a Trafó. A fő cél persze, hogy évi negyven-ötven előadást szerte szét elvigyünk az ország iskoláiba, művelődési házaiba, de ugyanilyen fontos az is, hogy hagyományosabb színházi közegben is játszhassuk.

- Rendezőként Zrinyi Gál Vince olvasható a színlapon, aki ugyan a KoMa vezetője, de valójában színész.

- Én bízom Vincében eddigi munkáik alapján, és a többiekben is, akik még a pályájuk elején állnak, alig-alig ismert még a nevük, talán Kovács Krisztiánt kivéve, mégis úgy gondolom, ezekben a szerepekben nagyon hitelesek tudnak majd lenni, akiknek elhiszi a néző, amit gondolnak. A KoMa tagjai olyan fiatal művészek, akik közt nagyon erős a kohéziós erő, miközben önmaguk személyében is képviselik az előadás gondolatiságát. Mindemellett Zrinyi Gál Vince olyan izgalmas előadást álmodott meg a fiatal Cseh Renátó díszlet- és jelmeztervezővel közösen, mely hagyományos színházi közegben és üres térben egyaránt hatásos lehet.

- li -