Parti Nagy Lajos hosszúprózáját a jellegzetes testalkatú Mészáros Máté adja elő nekünk másfél órában egy picike szószékről, vagy inkább szószékből, hiszen bele kell ülni, egy vidéki város semmilyen-művelődési házában. A szószéken feltűnő helyen áll egy fehér falú üveg, rajta nagy betűkkel: EMESE. Nyilvánvalóan az ajánlható csoda gyógytermék, amely, elnézve főhősünk súlyát és körméretét – büntetlenül tehetjük, külön meg is mutatja az elején –, aligha oldja meg a testsúly-problémát. Az üveg áráról nincs tudomásunk, hatásáról, már ami a benne lévő szeszét illeti, fokozatosan tudomást szerzünk. Nem mintha különösebben kételkedtünk volna benne elejétől fogva.
A kicsike nézőtérre való belépéskor még működik a projektor, így hosszasan olvasgathatjuk, mi a bulimia és mi az anorexia. Később megszűnik a projektor működése, aminek kezelése egy bizonyos Ilike feladata lenne, ő azonban nem jelenik meg sem az elején, sem máskor, bár Fibinger igen gyakran beszél hozzá, vagy róla, vagy éppen egyenesen provokálja.
Elvben ez a Fibinger az emberiség egészséges étkezéséről beszélne nekünk, miközben bemutatná az általuk Ilikével állítólag kifejlesztett gyógyvizet. Végül pedig, természetesen – miután elegendő gyógyszeszt volt szíves kortyonként elfogyasztani – beleragad a szószékbe, és senki nem jön segítségére…
Fibinger „viszonyát”, egészen pontosan mély ellenszenvét az előadással – termékbemutatóval –, a nézőkkel és általában véve az egész világgal szemben már akkor megtudjuk, amikor az öltözőjében morog még, és az sem érdekli, hogy már rajta van a mikro port.
Ez aztán fokozódik, bár igyekszik udvarias lenni. Hiszen arra számít, hogy a nézők közül lesznek, akik mégiscsak elhiszik a szöveget, és vásárolnak az EMESÉ-ből. Ennek lehet némi valóságalapja, hiszen évek óta árulják, járva vele az országot.
Mindez azonban meglehetősen érdektelen lenne. Ámde ahogy elbeszéli kezdeti szerelmét majd konfliktusait ezzel az Ilikével, aki egyébként minden másban is társa évek óta, meg saját sorsát, folyamatos harcát az étkekkel, dühét, szenvedélyét! – No meg Ilike más irányú, de ugyanilyen mélyen problémás életét! – az „nem semmi”. Szenvedély, elszántság, kirohanás, belenyugvás, az érzelmek szinte teljes skálája felvonul előttünk Fibinger személyében.
Az előadás így fizikailag, érzelmileg, szellemileg megterhelő a színésznek, a fizikait leszámítva megterhelő a nézőnek. Aki netalán hasonló problémákkal küzd, mint akár főhősünk, akár annak élettársa (ő az, aki bulimiás, bár inkább anorexiásnak szeretné mondani magát), feltehetően még zaklatottabban távozik. Mert persze az előadás vicces itt-ott újra és újra, de alapjában véve rettentően keserű, beletörődő, önmagát feladó. Hiszen a férfi pontosan tudja, mennyire ártalmas, amit csinál, de a kényszerevésnek ő sem tud ellenállni. Hiszen pont erről van szó, kényszerről… amin az EMESE aligha segíthetne.
Így aztán kívülről nézve inkább derűsen, igazából azonban inkább szomorúan távozunk. Mert alapvető igazságokat mond ki Fibinger: túl sok körülöttünk a kövér ember. És ez semmiképpen sem mondható jó dolognak, legfeljebb igyekszünk nem észrevenni.
Mészáros Máté odaadó, hiteles, átélt játékát azonban muszáj látnunk!
