Werner Heisenberg szerint van egy elméleti határa bizonyos fizikai mennyiségek egyszerre való megismerésének. Az általa kidolgozott határozatlansági reláció elve kimondja, hogy minél pontosabb értéke van vizsgálódásunk egyik tárgyának, annál pontatlanabb lesz a másiknak. Nos, nincs ez másként a fizikus nevével fémjelezett darab szereplőivel sem. Az Orlai Produkciós Iroda legújabb darabját január 24-én mutatták be a Hatszín Teátrumban Benedek Miklós és Ullmann Mónika szereplésével.
A Heisenberg története egy londoni pályaudvarra repít el minket, ahol egy idős férfi ücsörög zenét hallgatva. Azonban nincs sok időnk ismerkedni vele, hiszen mint derült égből a villámcsapás megjelenik egy nő, aki minden logikát nélkülözve hirtelen a nyakába csókol – meglepve ezzel mindkettőjüket. Az in medias res kezdet után Alex (Benedek Miklós) és Georgie (Ullmann Mónika) beszélgetni kezdenek (legalábbis a nő mindent megtesz ennek érdekében), így szépen lassan előttünk is kirajzolódik a karakterük. A negyvenes Georgie egyszerű életet él, amit előszeretettel ellensúlyoz azzal, hogy színes történeteket talál ki magáról, így sosem lehetünk biztosak abban, mikor mond igazat és mi az, amiben füllent. Egy fontos dolgot mégis elárul magáról Alexnek és nekünk: Amerikában élő fiát évek óta nem látta, megromlott vele a kapcsolata. Cserfes és nyitott személyiségével szemben a férfi igazi csukott könyv, aki nem szívesen beszél magáról, ha mégis megteszi, akkor is csak tőmondatokban. Alex már túl van a hetvenen, s napjait főként hentesboltjában tölti, vagy zenét hallgatva sétál, padokon ücsörög. Egy igazán jó lelkű, tisztességes ember, aki úgy érzi, már nincs mit várnia az élettől: elveszítette családját, nagy szerelme elhagyta, napjai a megszokás szürke homályába merülnek.
Meglehet, minden logikát nélkülöz egymás iránti érdeklődésük (és vonzalmuk) mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Georgie pörgős, szókimondó, életigenlő személyisége előcsalogatja Alexet a csigaházából, miközben a nő támaszává válik, egy olyan biztos ponttá, amit eddig nélkülöznie kellett. Kapcsolatuk nem hétköznapi, még csak nem is szerelem első látásra, ennek ellenére az előadás előrehaladtával azon kaphatjuk magunkat, hogy szurkolunk a happy endért. Végignézzük, ahogy komolyra fordulnak köztük a dolgok, majd azt is, ahogyan egy időre elszakadnak egymástól. Követjük őket Amerikába, ahol Georgie fia után nyomoz.
A díszlet egyszerűségében nagyszerű, a legelső jelenetben padként funkcionáló ülőalkalmatosság később Alex hentes pultjává, lakásává, vagy New Jerseyvé avanzsálódva gondoskodik arról, hogy semmi se vonja el a figyelmünket a színészek játékáról. Benedek Miklósnak nincs könnyű dolga: partnere cserfes karakterével szemben neki sokszor mindössze egy-egy sor jutott arra, hogy megismertesse velünk a hetvenes hentest, aki még a naplójába is szigorú szabály szerint ír egy-egy napjáról: összesen ötven szót használva. Ám hála a kiváló művésznek, megszeretjük Alexet, hiszen bizonyára sokan átéltünk más hasonlóan zárkózott időszakot az életünkben, melyből leginkább egy, az Ullmann Mónika által alakított, szélvészként mindenkit magával ragadó személy rángathat ki.
Az egy felvonásos előadás megnevetteti a nézőket, ugyanakkor kicsit szíven is üti. Tarthatjuk klisének a Georgie szájából elhangzó mondatot, miszerint az élet túl rövid – ám mégis érdemes elgondolkodnunk rajta. Félreértés ne essék, a történet nem elérhetetlen tündérmesék hajszolására biztat minket, mindössze arra, hogy - a saját lehetőségeinket és korlátainkat figyelembe véve - hozzuk ki a legtöbbet az életünkből.
