Egy sírpiknik kapcsán
2011. 03. 22.

Egy sírpiknik kapcsán

Vannak olyan napok, amikor üvegből van minden. Te magad is. És ebben az üveg létben elég egy karcolás, egy apró, szabad szemmel szinte láthatatlan felületi sérülés, hogy a feszültség által millió, apró fényes üvegdarabra hullj. Egy ilyen napon találkozunk Takács Katival, a Thália Színházban, a Sírpiknik című darab próbája után.

Valahogy nincs szerencsém, egyrészt okoskodni akarok, mint oly gyakran, így nem a főbejáraton, hanem az eldugott művészbejárón, a Hajós utca felől közelítem meg a Tháliát – vesztemre. A portás a fejét rázza, macerás egy út lesz a stúdió színpadig, ugyan már, nézek vissza, hát mi lehetne a baj, erre ő kedélyesen belök a nagyszínpad mögötti takarásba, a tök sötétbe. Szabályszerű vakságban araszolok centiről centire, elérek egy vasajtót, áttörök rajta, egy málló udvaron állok, visszafordulok, másik vasajtón át török, s mint elefánt a porcelánboltban esek be pont a Sírpiknik próbájára, a színpadra. Bennfentesként biccentek a szövegkönyvéből felnéző Gálffi Lászlóra, és átlibbenek a színpadon. Újabb takarásba kerülök, innen már van alkalmam végigpásztázni Bánsági Ildikó, Margitai Ági, Egri Márta és Gálffi arcát, csak Ida, azaz Takács Kati nincs sehol. 22-es csapdája, ajtó sehol, csak egy ruhaállvány, kínomban már itt kutatok a kilincs után.

Nem ragozom tovább, még tíz percembe kerül, mire elérem a büfét, épp lehuppanok Takács Kati mellé, magyarázkodom a késés miatt, idegességemben már szipogok, utálom az ilyen elveszett helyzeteket, mire ő is belekezd.

- Nem tudom, mi van ma, de pattanásig feszülök, próba közben volt egy pillanat, amikor majdnem felálltam és haza indultam…

- Történt valami?

- Nem, hát épp ez az, hogy a világon semmi. De mégis olyan feneketlen rossz kedvem támadt, majdnem sírva fakadtam, megmagyarázhatatlan.

- A hidegfronttól, az teszi az emberrel, hogy úgy érzed magad, mint egy kifeszített íj. Meg hát gondolom olykor a Sírpiknik témája, dacára, hogy komédiáról van szó, is megviselhet.

- Talán, bár tulajdonképpen rengeteget viháncolunk és nevetünk a lányokkal, mintha csak egy klubban lennénk. Még csak ki se kell esnünk a szövegünkből, folytatjuk a darabot, csak már a saját történeteinkkel, a saját változatunkkal. Mi javasoltuk Ilannak (Ilan Eldad, a darab rendezője), hogy vegyen egy sípot. Vett is, a nyakában hordja, és amikor túlságosan belelendülünk a lányokkal, egyszercsak belefúj a sípjába. Így tesz rendet köztünk. De visszatérve a Sírpiknik történetére: valóban szórakoztató komédiáról van szó, de egy nagyon is fájdalmas témát érintve, az egyedüllét, a magány kérdését.

- Ugye, adott három barátnő, három özvegyasszony. Valamilyen furcsa véletlennek köszönhetően egyszerre veszítik el férjeiket, így a temetőbe is együtt járnak…

- A tragédia után összekapaszkodnak, együtt próbálják feldolgozni a történteket, nyilván ki-ki a maga módján, de mégis csak együtt keresik a választ arra, hogyan is tudnak eztán tovább élni. A darab erénye, hogy ezt a súlyos, nehéz kérdést nagyon finom humorba ágyazza, a három főhősnő pedig háromféle női típust mutat meg: az egyik nő a társát, legjobb barátját veszítette el a férje halálakor, a másik nő pedig nehéz, elviselhetetlen házasságtól szabadul meg. Pont úgy, ahogy az életben is történik, történhet. A darab hősnői bemutatják a különböző női típusokat, a gyakori, sajnos túlságosan is sok nőt érintő élethelyzeteket, és választ is adnak arra, hogyan lehet a veszteségekkel együtt élni.

- Mondjuk, akinek gyötrődéssel teli házassága most egy csapásra megoldódik, az talán kevésbé bánja a dolgot.

- Nem, a magánnyal neki is meg kell küzdeni.

- És történik még valami a darabban, ami felborítja ezt sírva nevető állapotot?

- Hát persze. Megjelenik egy férfi a temetőben. Egy igazi, valós férfi. És elkezdődik a harc, hogy kié is legyen a hím, aki ugyebár meglehetősen jó helyzetben van: négy nő harcol a kegyeiért. A negyedik nő már más korosztályt képvisel, őt Létay Dóra alakítja. A remek, sziporkázó párbeszédek - Parti Nagy Lajos fordításában-, egyszerűen lehengerlik az embert, öröm játszani, dolgozni ezzel a szöveggel. Még a próbák előtt történt, a darab szövegkönyvét a rendező az Új Színház portáján hagyta számomra. Ahogy beérek a színházba, a portásnő, Rozi a kezembe nyomja a könyvet, majd hozzáteszi, ne haragudjak, de beleolvasott. És nem tudta letenni, annyira tetszett neki. – Ez igazán neked való darab, Katikám! – mondta, és én pont így éreztem, ahogy végigolvastam. Kedves, szívet melengető darab rengeteg humorral átszőve, igazi kikapcsolódást nyújtva mindenkinek.

- Bemutató előadás?

- Július 6-án, hétfőn, a Tháliában. Roppant izgatottan várjuk, remélhetőleg azok a nők, akik eljönnek a színházba ugyanazt a rácsodálkozást élik majd át, mint mi.

Szabó Bea