Elborzasztó volt olvasni. Hogy a szülészeten, hogy az otthonunkban feudális férfiterror dívik, ha nem lenne Péterfy-Novák Éva ennyire hiteles és ennyire tömören fogalmazó, bizony kételkedtünk volna. Nem volt könnyű szembesülni egy mindennapi élet embertele képeivel. Tasnádi István avatott kézzel dramatizálta,
Paczolay Béla lényegre törő egyszerűséggel állította színpadra, de a legnagyobb kockázatot a színésznő vállalta a brutális töménységű történet megélésével.Fiatal lányként Tenki Réka még akadozik, olyan értetlen, mint a huszonkét éves, tájékozatlanságában teljesen kiszolgáltatott kismama a szülészet futószalagán. Cinikus orvos-félisten, a ki-bejárkáló idegenek, a gyalázatos kukkolók. Kár, hogy a bába kimaradt, az egyetlen, aki legalább egy szóval próbált ellenállni a doktori önkénynek. Csoda, hogy ilyen körülmények között születnek gyermekek!?! Illetve, mint láthattuk, nem születnek életrevalónak. És senki nem mond semmit! Sunnyognak, hiszen "nem jósok", hazudnak, színlelnek,félrevezetnek.
Tenki Réka mesterien felépített munkájában párhuzamosan mutatja meg a valóságra ébredés és az önállóvá érő személyiség útját. Minden szavát a tudatalatti mélyéből sugárzó, elevenen lüktető érzelmi energia izzítja át, az első gyermek távolra kerülését, a második elvesztését szinte a teljes énvesztés mágikus lebegésében éljük át. Hiába oldódik fel a házassági kudarc, hiába születik meg végre egy igazi kisfiú, a tragikum súlya végig beárnyalja a látszólag boldog befejezést. Mert mindig az elveszett bárány a legfontosabb, az emlékek súlya ott nyomaszt örökké a mélyben.
Rakéta-indulás után nem kényeztették jó szerepekkel sehol, visszatérése utáni első színrelépése tehetségéhez méltó föladat, melyet mérhetetlen szuggesztivitással, a színészi jelenlét katartikus erejével tesz feledhetetlenné. Tenki Réka Egyasszony-a, felvillantva pályájának jövőbeli lehetőségeit, méltán bekerül a nagy elődök monodrámáinak sorába.
