Woody Allent nem kell bemutatni, az ő nevét, filmes munkásságát, a lét kis és nagy kérdéseivel bíbelődő, fanyar humorba bújtatott gondolatait, jó és rossz érzéseit talán mindenki ismeri. A Férjek és feleségek (Husbands and Wives) mozifilmnek készült, amit 1992-ben vetítettek először. A forgatókönyvet is ő írta, sőt rendezte is, és akkori párjával, Mia Farrow-val közösen játszották az egyik házaspárt, Gabe-et és Judyt. Filmekből gyakran lesznek színdarabok, színdarabokból meg filmek. Most is egy ilyen átdolgozást láthatott 2018. november 15-én este a közönség, amikor a Belvárosi Színházban, az Orlai Produkciós Iroda szervezésében, Zöldi Gergely átültetésében előadták a Férjek és feleségek adaptációját.
A vígjáték főszereplője két, úgy a negyvenes éveiben járó, azonos egzisztenciájú, társadalmi pozíciójú, érdeklődési körű házaspár: Gabe és Judy meg Sally és Jack. Látszólag semmi baj nincs velük, amikor egy szép napon, estefelé, éppen vacsorázni indulnak, akkor Sally és Jack a világ legnyugodtabb és legközömbösebb hangján bejelenti, elválnak. Atombombaként robban ez a mondat. Gabe és főképp Judy paffá válik, pestiesen szólva: köpni, nyelni nem tudnak. Teljesen kiborulnak. Ez a hír őket is számvetésre készteti. Sok-sok kínos beszélgetés, félig kimondott vagy elhallgatott gondolat közben ráébrednek, velük sincs ám minden rendben, recseg-ropog a kapcsolatuk. Szétmennek. Ezután mind a négyen igyekeznek házasságuk romjain átlépni, a megmaradt cserepekből felépíteni életüket. Jack „halálosan” beleszeret a felszínes, üresfejű fitneszedzőjébe, Sallyt a fess könyvtáros, Michael kerülgeti, Gabe kikezd rajongó tanítványával, Rainnel, Judy pedig Michaelt szemeli ki, de merő önsanyargatásból Sally karjaiba löki. Hosszú kínlódás után mind a négyen ráébrednek, együtt sem, de külön sem bírják.
A férfi és a nő viszonya a világ legbonyolultabb kapcsolata, Ha jó, akkor a mennybe repíti a benne élőket, ha rossz, akkor a pokol legmélyebb bugyraiba löki. Erről szól a Férjek és feleségek is. Az együttélés nehézségeiről, a lángoló szerelem elmúlásával a könyörtelenül előrehaladó megszokásról, a fokozatos elfáradásról, a lassú kiüresedésről, a szürke unalomról, a bénító tehetetlenségről. Ugyanakkor benne van az újrakezdés összes buktatója, embert próbáló küzdelme, az ismételt párválasztás minden szép és csúnya mellékkörülménye, mert a feleknek már nem csupán saját, önös érdekükre kell tekintettel lenniük, hanem az „utánfutókéra” is, azaz a gyerekekére meg a friss partnerekére. Ennek az ábrázolása lehet mulatságos, de véresen komoly is. Woddy Allen komédiája az első kategóriába tartozik.
Közhely, de mélyen igaz, a jó előadás titka a jó színész. Az Orlai Produkciós Iroda gárdája ilyen, hivatásukat magas színvonalon művelő, elkötelezett művészekből áll. Ötvös András remekül hozza a mackós, a változásoktól félő Gabe-et, aki bármilyen irányba is igen komótosan mozdul, de a kényszer ráviszi. Pataki Ferenc Jacket olyan könnyed férfiúként viszi fel a színre, akiben jókora adag macsó-szellem érvényesül. Szentül hiszi, a fiatal szexbombában megtalálta az igazit, de amilyen gyorsan beleszerelmesedett, olyan expressz sebességgel ki is ábrándul belőle. A kissé bizonytalan, kamaszfiú-bájú Michaelt Nagy Dániel Viktor a figura megkívánta sármmal jeleníti meg. Tetszik neki, de idegesíti is, hogy két nő veszkődik utána. Radnay Csilla a gyermektelen Judyt kifogástalanul kelti életre, aki igencsak elveszett, mert nem találja a helyét ebben az érzelmi zűrzavarban, sokszor maga sem tudja, mit akar. Járó Zsuzsa hibátlanul személyesíti meg a külsőre nyugodt, de belülről fortyogó Sallyt. Tele van sérelemmel, határozatlansággal, szeretne is, meg nem is belevágni valami újba. Gombó Viola Lotti ügyesen formálja meg a művelt, kissé kappanhájas tanár úr írástechnikájáért bolonduló egyetemista lányt. Ullmann Mónika tökéletes biztonsággal mintázza meg az egymástól elütő női karaktereket. Narrátor és pszichológus segíti a publikumot a jobb megértésben, a nézőtér két oldalán sétálgatnak le és fel, onnan osztják okosabbnál okosabb bölcsességeiket, őket Ficzere Béla és Hunyadi Máté játssza. Ondraschek Péter praktikus, kortalan díszletei kiválóan alkalmasak a legváltozatosabb helyszínek megjelenítésére, ugyanakkor erősítik a történet egyetemességét, jelmezei is tükrözik a szereplők társadalmi rangját.
Sokak számára nagyon is ismerős élethelyzeteket lehet látni a színpadon. Szabó Máté rendezői koncepciója is ezt emeli ki, olyan mindennapos szituációk vannak a színen, amikkel bárki találkozhat a maga vagy a szűkebb~tágabb környezetében. Ez az örökzöldek sajátossága, időktől, rendszerektől függetlenül mindig van érvényes mondanivalójuk a nézők számára, és ez alól a Férjek és feleségek sem kivétel.
