Aki beül az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatójára a Belvárosi Színházba, a cím után arra gondol, hogy a Hyppolit, a lakájt, az 1931-ben, a három Gyula: Csortos, Gózon és Kabos, valamint Jávor Pál főszereplésével készült fekete-fehér film színpadi átiratát látja, annak bizony elkerekedik a szeme. A változást az is jelzi, hogy az y-t megcserélték, Hyppolitból Hippolyt lett. A Mohácsi testvérek vették kezelésbe Zágon István színművét, kettejük közül János a rendezés feladatát is felvállalta. Ők, a tőlük megszokott módon, töviről hegyire átforgatták az alapművet. A szereplők zömének karakterét és nevét megtartották, ugyanakkor újakat kreáltak, identitásokat módosítottak, bizonyosakat kihagytak, Hippolytnak vezetéknevet is adtak, a Kovácsot. A történetet is csak főbb vonalaiban követik, ami csak az első felvonásra igaz, a második részben már nyomok sem találhatók. A tehetős Schneider úr most is ugyanolyan tutyimutyi alak, azonban a hasára nem olyan kényes, nem kíván hagymát enni hagymával, viszont hajlékony énekesnőkről ábrándozik. A fennállásának félévszázados jubileumát ünneplő Schneiderné őnagyságának lánykori neve is lesz, Kabáth Lujza – kiejtve h nélkül – viszont most is felkapaszkodott dáma, de nem akar olyan fenemód urizálni, szerencsejátékos, így hatalmas adósságba keveredik, és szeretőt is tart. Terka lányuk hiába tanult a Sorbonne-on, amolyan mai cicababa, csak a divaton meg a gyors autókon jár asz esze. A dandy Makácsból handabandázó képviselő úr lett, ugyanaz a jó firma maradt, azonban nem Terka pipihúsára vágyódik, hanem a töltött galamb Schneiderné hervatag bájaira. Benedek mérnökből Nagy András, a sofőr lesz, ő most is eltitkolja előkelő rokonságát, egy hatalmas slusszpoén után azonban kiderül, valójában nem a gróf úr, hanem a nagytermészetű Hippolyt az apja. Amúgy úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Márta, a cselédlány nem az uraságnak mutyiban kolbászt csempésző, tenyeres-talpas fehérnép, hanem karcsú, Freudon nevelkedett pszichológus. Schneiderné rokona, azaz Palika sógor most a mohácsi vész bonyodalmaiba belegárgyult nyámnyila figura. Hippolyt sem az a kimért, a háziaknak az agyára menő joviális okostojás, nem lakáj, hanem kissé besavanyodott, sudár termetű inas, aki számtalan poronttyal és unokahúggal dicsekedhet. A füllentős Manci személyében ledér csábító itt is akad, aki táncol is meg bárban is énekel, de leginkább kitartott nő szeretne lenni.
A sztori számtalan kanyarulatát elveszíti, ugyanakkor frissekkel is bővül, operába most is mennek, de Bartók Béla A kékszakállú herceg vára művét kéne végigszenvedniük, azonban valamiféle mondvacsinált ürüggyel senki sem megy el eme jeles műintézménybe. Ez az ok Schneiderné szülinapjára kapott gyémánt nyakéke, amit a Mikulásnak öltöző Makács, az ételliftbe rejtőzködő Manci és a nyafogó unokaöcs is trombitának néz, ugyanis bizonytalan anyagi helyzetét szeretné stabilizálni vele. A felvágott nyelvű Terka és a mulya Nagy András most magától nem, csak segédlettel talál egymásra. A humor java része jellem- és helyzetkomikumból fakad, ami szóviccek özönéből áll össze. Magyar klasszikusoktól vett idézetek is nevetést kiváltó tényezőkké válnak, Bánk bánból a békétlenek jelszava és az utána jövő mondatok meg Petőfi és József Attila sorai tartoznak ide. Ha valaki nagyon akarja, akkor aktuálpolitikai kiszólásokat is meghallhat, köztük legaranyosabb, amikor Manci támogatásért kuncsorog, és nemes egyszerűséggel közli, nem kíván sokat, egy egészen kicsike kis trafikengedéllyel is beérné. A színészek tényleg a helyzet magaslatán állnak, széles jókedvvel, hatalmas gesztusokkal hadonásznak, időnként rikácsolnak és a ripacskodásig menően, túlkarikírozva játszanak. A címszerepet Kulka János kapja. Az ő Hippolytja nem osztja az észt, nem tökéletes inas, hanem esendő, gyarlóságokkal teli ember. Elek Ferenc Schneider úr szerepében a mindig rendre utasított, lepisszentett, soha jót nem csináló papucsférjet nagyszerűen viszi fel a színre. Csákányi Eszter a közönséges, buta asszonyságot kifogástalanul alakítja. Terkát Téby Zita hisztis, elkényeztetett, amolyan ’maga sem tudja, amit akar’ lánynak jeleníti meg. A sofőrből gróffá avanzsáló, ügyefogyott Nagy Andrást Pál András kellő határozatlansággal személyesíti meg. Nagy Viktor Makácsa amellett hogy pipogya fráter és ellenszenves „Tapló Télapó”, gerinctelen politikai szélkakas. Mertz Tibor olyan nyafogó és szájhős Palikát mintáz meg, aki csak ténfereg a világban, és az ország 1526 utáni három részre szakadásán kívül semmi más nem érdekli. Pető Kata Manciként ügyesen lavíroz a férfiak között, csak azt lesi, kiből mit tud kicsikarni. Mártát, az idegbeteg szobalány-pszichológust Boros Anna úgy kelti életre, hogy az ő tudata a legzavartabb az összes karakter között.
Ez a több, mint három órás produkció teljesen új komédia, ami a hajdani emlékeket felidézve akar a mában sikert elérni. Az a néző, aki a cím után az egykori mozidarab megjelenítésére számít, az bizony keserű csalódásként éli meg a színpadon látottakat, de az a néző, aki nyitott az újdonságokra, és nem zavarja, hogy a régi örvén valami kicsit arra hajazó, de egészében véve mást kap, az jóízűen végighahotázza ezt a hosszúra nyúlt előadást.
