Kulka János és Csákányi Eszter interjút adott az index.hu-nak, amelyben utalnak az előadásról megjelent negatív kritikákra. Én nagy keresésben voltam és ezek szerint nem vagyok túl ügyes, mert mindössze egy igazán elutasító véleményt találtam a neten az Orlai Produkció legújabb előadásáról. E kritikákról nem tudva, a tegnapi előadás után a zsúfolásig pótszékezett nézőtéren a mezei nézők igazi ovációval fogadták a színészeket. Igazi anomália ez. Hatalmas siker ez az idei utolsó Mohácsi-rendezés, várhatóan hosszú sorozat lesz belőle, akár tetszik a szakértőknek, akár nem.
Mohácsi János rendezéseit én megközelítőleg a kilencvenes évek elejétől kísérem figyelemmel. Ami alapélményem volt, az a nyíregyházi Kaukázusi krétakör, ami talán öt óra volt, de kicsit sem éreztem hosszúnak. Aki nem ismerné netán a rendező alkotómódszerét, annak meglepő lehet az, hogy jellemzően a kiválasztott darabot alapanyagnak tekinti és erősen átdolgozza. Jelenleg a harmincas évek nagy filmsikere ez a mű, ami átesik az operáción. Az ilyen beavatkozások jellemzően működni szoktak, néha az eredetinél izgalmasabbá és korszerűbbé válik az átirat. Hosszabbá is. A Hippolyt esetén meglepődtem, hogy három óra alatt lement a darab, miközben jóval hosszabbnak éreztem a színházban töltött időt, mint az idei évad másik három Mohácsi-rendezésén, pedig azok kivétel nélkül ténylegesen tovább tartottak (Liliomfi, A nyaralás, A velencei kalmár). Az én benyomásom szerint a darab átírása nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Túl sok a különösebb funkció nélkül beleírt szereplő illetve cselekmény-mozzanat, a felesleges és kevésbé hatásos szövegpoén. Engem nem kötött le Schneiderné korára vonatkozó hetvenkilencedik utalás sem, burjánzik az előadás, a színészek mintha ezt szeretnék is, erősen úgy tűnik - én sajnos most, idén először nem tudtam élvezni a Mohácsi-féle játékot. Pedig már rutinos vagyok. Vannak megszokott poénok, amelyeket lehet, hogy azért épít be újra meg újra (játék az igen-nemmel ill. a nevekkel), mert nem bízik abban, hogy visszatérő nézői vannak. Pedig vannak.
Az előadás éppen ezért sokkal jobban tetszhetett azoknak a mezei nézőknek, akiknek Mohácsi stílusa új. A legfárasztóbb és unalomig ismételt poénokon is sokan nevetettek, éppen ezért muszáj hangsúlyoznom, hogy a nézők többségének bejött ez a bohózattá formált Hippolyt.
Én Kulkát jó érzéssel tudtam nézni annak ellenére is, hogy nem tűnt egészen egységesnek a karaktere. Boldogítani akarom az embereket, mondja - ehelyett néha (az eredetiben is) inkább intrikusnak tűnik. Visszafogott és soha nem harsog. Mértéktartó. Ezt azért is lehet élvezni, mert kevés partneréről mondható el és nem mindegyikük karaktere indokolja a széles gesztusokat, a "ripacskodást". Esernyőjével, illetve ahogy ellentmondást nem tűrően eligazítja maga körül a dolgokat Mary Poppinsra emlékeztet igazán. Valószínűleg rendezői szándék, hogy a nevelőnő jusson eszünkbe. Más funkciója az esernyőnek nemigen lehet, egy sétapálca inkább passzolna az elegáns úrhoz.
Csákányi Eszter szereplése akárhol és akármiben számomra kötelezően nézendővé tesz egy produkciót, mert őt is szeretem nézni. Rossz előadásokban is teljes életű karaktert formál, nem rutinból játszik, hanem meggyőződésből. Egészen biztosan érzem, hogy ezt a szerepét feltétlenül szereti, bár a rendező jelen esetben nem volt segítségére. Jó lett volna egy olyan dramaturg, aki markánsan vitába száll az alkotókkal és lenyesegeti a feleslegeket. Csákányi Schneidernéje él, de úgy tűnik, hogy a többiekkel kevésbé összhangban.
Schenider Mátyás Elek Ferenc alakításában szintén elég kerek, bár bőven vannak következetlenségek a számára felépített jellemben is. Bár az ő munkáit is kedvelem és örömmel figyelem a Katonában évek óta, úgy hiszem, hogy még nem jött el az ideje, még nem igazi Schneider Mátyás - pontosabban nem alkotnak összeszokott párt Eszterrel. Semmiképp nem olyat, amelyiknek elhihető, hogy 26 éve együtt vannak. Óriási és nem áthidalható a korkülönbség (bár néhány poénhoz ez ad kiindulási pontot, és akkor rövid ideig előnynek tűnik), nem tudjuk elhinni, hogy ez a két ember végigcsinált egy egész életet jóban-rosszban, és mire meggazdagodtak, megunták egymást. Számomra ez a hiány az előadás legnagyobb mínusza. Ha ezt a kapcsolatot elhihetnénk, akkor talán jobban megállna a lábán az előadás. (Hangsúlyozom: a jelenlévők elsöprő többségének így is működött, valószínűleg azok nem láttak igazán apróra kidolgozott Mohácsit még.) Természetesen gondolkodtam azon, hogy kivel látnám működőképesnek az előadást - mert az egyértelmű, hogy Csákányi Eszter tökéletes választás, nem lehetne jobbat találni a mai magyar színészek között erre a feladatra. Az én választásom Scherer Péterre esne, akivel többször is láttam Esztert párt alkotni (pl. Magyar a Holdon), amikor a kettejük közötti összhang és harmónia egy kevéssé kidolgozott darabban is érvényesülni tudott.
A mellékszereplők jellemzően bohózati szerepet kapnak, nagyon kevéssé hihetünk nekik. Nekem a negatív csúcs Nagy Viktor volt, mint Nyári Mikulás, pedig az első részben eléggé megfelelőnek tűnt parlamenti képviselő szerepére.Neki azt is elhittem, hogy valóban az érettebb nőkhöz vonzódik, éppen ezért tűnt teljesen feleslegesnek Terka szökési szándéka, hiszen egyáltalán nem akarta senki sem feleségül venni. Egyértelmű, hogy ez a Mikulás- jelenetsor kicsit sem a színész hibája, azt játszotta, amit kiszabtak rá. Eléggé érdekelne, hogy nem érzi-e totális blődlinek, viszont mivel harsányan nevettek a nézőtéren, az is lehet, hogy nem nekem van igazam, a nézői igényeket ezek a megoldások szolgálják ki leginkább. Nem az én stílusom, ennyi. Ugyanúgy sok nekem Pető Kata Mancija, aki kegyetlenül modoros színésznőt játszik, nincs egy természetes mozdulata - úgy is fogalmazhatunk: nagyon egységesen tudja tartani az elvárt stílust. Mertz Tibor szerepeltetése ugyancsak a bohózati elemeket szaporítja az előadásban, az ötvenezer pengős kakaófürdőre nem biztos, hogy szüksége volt a darabnak. Hozzájuk képest Pál András kevesebbszer volt sok. Az eredeti verzióhoz képest különbség, hogy nem Schneiderék lánya miatt szegődik el sofőrnek, csak Hippolyt hatására tűnik fel neki, hogy Terka nő. A korábbi rendezéseiből is erősen úgy tűnik, hogy Mohácsi nem igazán hisz a tiszta és igaz szerelemben, lehet, hogy ilyen kapcsolatokat nem sűrűn lát maga körül, így kigyomlálta, mint valószínűtlen elemet a darab romantikus szerelmi szálát. Maradtak más valószínűtlenségek bőven: ebben a családban kizártnak tűnik, hogy a lányt férjhez kényszerítenék, így a szökés is motiválatlan. Téby Zita megfelelő a kiszemelt feladatára, bár még túl közel van a kecskeméti Chioggiai csetepaté emléke, amelyben elég hasonló leányzót formált. A pszichológus szobalányt játszó Boros Anna is a felesleges figurák közé tartozik, a mikulás megjelenéséig legalább nem esett túlzásokba.
A darab kevésbé volt zenés, mint a Mohácsi-előadások általában. Kovács Márton és zenekara nagyon hiányzott, ez akkor jutott eszembe, amikor felvételről mégis megszólalt. (A színlap nem tünteti fel, hogy ki felelős a zenéért, de elég nyilvánvaló, hogy Mohácsi most is a megszokott munkatársával dolgozott.) A produkciót persze erősen megdrágította volna még 5-6 zenész felléptetése. Csákányi erős volt, amikor énekelt és kár, hogy erre nem kerítettek több alkalmat.
Összefoglalva: Mohácsi nagy dobással kezdte az évadot, a Liliomfi számomra az idei legsikerültebbnek tűnik munkái közül. Mostanra viszont elfáradhatott, nem lehet büntetlenül folyamatosan rendezni. Egyenletes színvonalon legalábbis nem. Az optimisták bízhatnak abban, hogy a sokadik alkalommal jobb lesz az előadás, az én véleményem szerint átrendezés és komolyabb húzások nélkül ez nem valószínű. De minek is, hiszen ennél nagyobb siker nemigen létezik, tele a nézőtér és mindenki (vagy majdnem mindenki) örül. Legyen ez a Hippolyt így jó, ahogy van. Mary Poppins is csak átmeneti eredményeket ért el, ne felejtsük el.
