Ahogy máskor, most is úgy történt: mielőtt a színészekkel elkezdődtek volna a próbák, már hetekkel előtte dolgoztak a munkatársak: a rendező az íróval, a dramaturggal, a zeneszerzővel, a koreográfussal, a producerrel, no meg a díszlet- és jelmeztervezővel. Most ez utóbbi kettőjükkel beszélgettünk, mit gondolnak ők a Jadvigáról.
Hamar kialakult a látványvilága az előadásnak?
Kárpáti Enikő: Sok variációt kipróbáltunk, mire határozott kép tisztult le bennünk. Amit Iván elképzelt, az alapján, dolgoztunk együtt Balázzsal. Azt akartuk, hogy megmaradjon a Závada-regény világa, a karaktereket sem akartuk áthangolni. De még olyan szempontok is számítottak, a gyors jelenetek-váltások és az ebből adódó átöltözések miatt, hogy a ruhákat könnyen lehessen le-fölvenni.
Cziegler Balázs: Iván táncszínház-szerűen kezdett gondolkodni, azért is kapcsolódott be a munkába Ladányi Andrea is. Pontosabban olyanfajta színházban, ahol a mozdulatoknak, gesztusoknak, a testnek erős jelentése van. Ehhez valamilyen szubjektív teret képzeltünk. Az első ötlet az volt, hogy az egészet borítsa be egy nagy fehér rugalmas lepel. Mintha burokban léteznének a szereplők. De ezt elvetettük, többek közt azért, mert már sok táncszínházi előadásban elsütötték.
K.E: Egyikünk sem akart konvencionális látványt.
Cz. B: Számomra a Závada írta mű oratórikus bartóki hangulatot áraszt. Archetipizálja a figurákat, a női-férfi kapcsolatot. Rítus színházat rejt magában. Olyan, mint egy ikonosztáz. A férfi-nő-viszonyt is szimbolikusan ábrázolja.
K. E: Figyeltünk a tájegység jellemezőire is, hogy az a közeg is visszajöjjön. Jadviga mennyasszonyi pártája például népi eredetű, mert ez sok mindent elmond a helyzetéről, a világáról. Általában úgy korhűek a ruhák, hogy stilizáltak is.
Milyen helyszínt találtatok végül ennek a sokfelé játszódó történetnek?
Cz. B: Závada egy vasútállomás restijét képzelte el főhelyszínnek, ahol sokféle ember megfordulhat, évtizedektől függetlenül. De ennek sokféle következménye lett volna. Végül rátaláltunk az istálló-pajta hangulatra, elemelve a maga konkrétságából. Ez többek közt a Dandin-képzetet is fölidézi, Jadviga a Molière-hősnőhöz hasonlóan kerül olyan környezetbe, melyben kívülálló. A mi történetünkben ő van a központban, körülötte forog az egész. Ezért gondoltam arra, hogy a díszlet szimbolikus rendszerben fejezze ki a vadság-finomság ellentétét vagy a fojtott erotikát a pajta maga kellékeivel. Arra is rájöttünk, hogy ha a pajta ilyen erősen jelképes helyszín a maga túlfűtött szexualitás jelentésével, akkor nem kellenek kellékek sem, mert azok nagyon is konkréttá tennék a történést. Így most Andrea fizikai színháza meséli el azt, ami nincs leírva, ami csak a háttérben zajlik, de ezek is fontosak, miközben a főesemény szálát követjük.
K. E: Izgalmas kontraszt a brutális mozgás olyan ruhában, ami nem ehhez való.
Hogyan dolgoztatok együtt?
K. E: A tér hamarabb megvolt. De ez sokszor van így, hogy én a ruhában megyek a díszlettervező után. Az a meghatározó. Nyár elején többször találkoztunk. Nem ez volt elsőre Balázs koncepciója, de a sok beszélgetés után ide jutottunk. Amikor Balázs konkrétan megrajzolta, nem láttam rögtön, mit fogok csinálni, de ez a gyönyörűséges tér jó inspiráció volt. Azon gondolkodtam, hogy ebben a térben mi az, ami meg tud élni, ami legjobban mutatja meg Jadviga jadvigaságát, kívülállóságát. A szöveg is veretes, ezzel is egyeznie kell a látványnak. És semmiképp sem akartam ruhamúzeumot, nem akartam egy az egyben oda visszamenni az időben. Ez szerintem kontextusában értelmezhetetlen lenne.
Az, hogy a mozgás fontos az előadásban, befolyásolt a tervezésben?
K. E: Ez nem mozgás-színház – mégha mozgalmas is. Erős nyelvrendszere, költőisége van, de az is igaz, hogy egyfolytában erősítik a mozdulatok a történetet. Erre a ruhák tervezésekor is gondolnom kell. Mindenkinek van valamiféle alapruhája, amire fölvehet különféle kiegészítőket. Emellett nőknél az alsónemű bonyolultabb. A színek is fontosak, a Mama feketében, a barátnő lilában. Azért jó Balázzsal dolgozni, mert mindkettőnknek ügy, amit csinálunk. Nem először vagyunk együtt, s ez a többi darabnál is így volt. Hogy közös szívügyünk.
Ismertétek a Jadvigát?
Cz. B: Már egyetemista koromban olvastam, a filmet is láttam. Női történet. Lazán indul, aztán a legnagyobb magaslatig fölszalad. Még az is kérdés, ki az igazi főszereplője: Jadviga vagy Ondris?
K. E: Számomra is fontos történet, kíváncsi vagyok, hogy fogadják majd a nézők a Jadviga-történetből készült előadást.
-li-
