Joe Orton 1933-ban született és 1967-ben hunyt el. Mindössze 34 évet élt, ezalatt a brit drámairodalom fenegyerekének szerepét töltötte be. Vígjátékának, a Mr. Sloane szórakozik (Entertaining Mr. Sloane) ősbemutatója Londonban volt 1964-ben, és a fekete angol humor iskolapéldájaként tartják számon. Úgy 10 éve itthon is láthatta már a közönség, az Orlai Produkciós Iroda pedig most, január 11-étől vette fel műsorára.
A Mr. Sloane szórakozik kamaradarab, mindössze 4 szereplője van, egy helyen, a háromtagú – apából és két felnőtt gyermekéből álló – alsó középosztálybeli család igencsak felújításra szoruló lakásának nappalijában, és saját korában, az 1960-as évek szigetországában, viszonylag rövid idő, pár hónap alatt játszódik. Cselekménye nem szerteágazó, könnyen nyomon követhető, egyenes vonalban halad előre. A szerző három felvonásra osztotta, a Jurányiban viszont egyben megy le. Ebben a famíliában mindenki lelki sérült: a vaskezű, durva, bő hetvenes apa, Kemp önző, senkire és semmire nincs tekintettel, 44 esztendős vénkisasszonyos lánya, Kath pedig nem bírja túltenni magát zsenge korában szerzett traumáján, ugyanis testvére elszakította újszülöttjétől, és nem biztos abban, hogy kicsikéje meghalt, a báty, a ferdehajlamú „bizniszmen” Ed nem tudni, miféle maffiagyanús üzletekben vesz részt. Ebbe a nem szokványos közösségbe toppan be albérlőként a húszas éveinek elején járó sármos, kölyökképű Mister Sloane. Kath nappal gondoskodó anyaként viselkedik vele, de éjjel elcsábítja. A beteges, gyanakvó apa felismeri főnöke gyilkosát a kellemes modorú, félszeg fiatalemberben, s ezt közli is vele. Mr. Sloane talpa alatt kezd égni a talaj, azonban úgy érzi, ura a helyzetnek, ezért homoerotikus játékba kezd Eddel. Egyre jobban összecsapnak feje felett a hullámok, nem marad más megoldás, mint az újabb bűntény. A két testvér mindegyike magáénak akarja tudni ezt a vonzó csirkefogót, megállapodnak egymás között: fél évig az egyiké, fél évig a másiké… Mr. Sloane saját csapdájába esik, és ha az ember által alkotott jogi törvényeket ki is tudja kerülni, az isteni igazságszolgáltatást azonban nem: mindkét szeretője igényét ki kell elégítenie: a terhes, féltékenykedő Kathét és a macsós, kiszámíthatatlanul viselkedő Edét.
A színészek most is kifogástalanul, tudásuk legjavát adva jelenítik meg a szereplőket. Igazi jutalomjáték mindegyiküknek. A címszerepet Dékány Barnabás alakítja. Mintaszerűen építi fel Mr. Sloane kétszínű figuráját, ahogyan a megszeppent nyuszikaként viselkedő fiúkából miként válik egyre magabiztosabb, haszonleső, a jótevőit átrázó, azokon uralkodni akaró szörnyeteggé. Gazsó György a bumfordi apát a tőle megszokott magas színvonalon kelti életre, jellegzetes öregember, aki megállás nélkül dohog, semmi sem tetszik neki, de azért megvan a magához való esze, nem dől be az „albérlő” bájának, egyedül ő látja tisztán a kedves, megnyerő modor mögött lapuló, bármilyen aljasságra kapható igazi arcot, és – vesztére – leleplezi. Király Attila hibátlanul hozza a gőgös, önmagától elszállt Ed kissé egysíkú karakterét, olyan elvakult izompacsirtát visz fel a színre, aki nem veszi észre a közéjük furakodó férfiprosti mesterkedését: milyen ügyesen fordítja egymással szembe őket, és azt sem, hogy úgy játszik vele, mint macska az egérrel. Bíró Kriszta elismerésre méltóan személyesíti meg a szeretetre, megértésre vágyó, nagyon is esendő Kath-et. Úgy formálja meg ezt a se nem lány, se nem asszonyt, akit mindenki csak kihasznál meg ugráltat. Juhász Nóra sokszínű, zörgős zacskókból és méretes, szürke műanyagparavánokból, tarka-barka, nejlonbevonatú fotelekből és ágyból álló, bármiféle otthonosságot nem tükröző, csak ridegséget árasztó látványvilága igen érzékletesen fejezi ki ennek a lecsúszott, félnótás családnak társadalmi pozícióját. Az öltözékek is rásegítenek erre a miliőre, Kath mint afféle bogaras vénlány, hajcsavarókkal a fején, csiricsáré pongyolákban jár-kel, kivéve akkor, amikor izgató fehérneműt vesz fel, hogy ágyába cipelje Mr. Sloane-t. Kemp a nemtörődöm öregemberek módjára magára hányt hacukákban dühösködik, Ed a nagymenők divatjában páváskodik. Mr. Sloane – ahogyan a kitartott selyemfiúktól elvárható – olyan szépen, elegánsan öltözködik.
A jó félszázados fekete angol humor nem biztos, hogy ugyanúgy hat napjainkban is, mint akkor. Ma inkább nyomasztja, mint nevetteti a nézőt. A darab elején még mulatságosak a színpadon látottak, lehet vihogni rajtuk, azonban ahogy halad előre a cselekmény, és egymás után derülnek ki Mr. Sloane disznóságai, egyre kevésbé lehet kacarászni azon a sok-sok aljas húzáson, amit Kath, Ed és főképp Kemp ellen a főhős elkövet. A darab vége felé pedig igencsak ijesztővé és komorrá válik a sztori, és még kínjában sem húzódik mosolyra a nagyérdemű szája. Némi vicces elégtételt csempész a fináléba a főszereplő bűnhődése, a dutyit ugyan megússza, de súlyosabb büntetés számára, hogy női és férfi szexpartnerének is készségesen rendelkezésére kell állnia, mintha X évre fegyházba vonulna. Ebből a Kath és Ed önzéséből épült börtönből szabadulni nem tud, ez bizony élethosszig tart. A publikum igazságérzete nem csorbul, a rossz megkapja, amire rászolgált. Ez a Guelmino Sándor rendezte előadás elejéről a végig feszes tempójú, egy perc üresjárat nincs benne, mindig történik valami.
