A hullaégetőről legelőször is azt kell tudni, hogy alig több mint húsz évvel a háború után írta Ladislav Fuks. Akkor a náci őrület és propaganda hatásának esetleírása lett. Rémületes diagnózis arról, hogy egy nagyon kicsi kispolgár hogyan lesz munkájának szerelmeséből az emberpusztító gépezet csavarja, sőt: a szerkezet meghatározó része.
Akkor: visszatekintés és elemzés volt. És ma?
Kopfrkingl úr szerepében Gálvölgyi János áll a színüres, csak fényekkel fölszabdalt, fekete színpadon, fekete-szürke ruhájában, és éppen betanítja ifjú kollégáját a legmagasztosabb feladatra: hogyan kell átlényegíteni a testet (a bibliai megfogalmazás szerint), hogy ismét porrá legyen. Az egész csak technikai kérdésnek tűnik, és hajlamosak is vagyunk hinni neki. Ez a derék, csupa gyöngédség ember főszereplő a családja életében, minden úgy történik, ahogy ő mondja, amit ő helyesnek tart. Gondosan ápolja szeretetét a felesége és a gyerekei iránt, óvja egészségét, és távol tartja magát a politikától.
De azért ne feledjük, megjárta a nagy (ma: első világ)háborút, onnan származik barátsága is Willivel, aki most, a harmincas évek jelenében már minden lehető alkalommal szajkózza a szólamokat a csehek – később meg a zsidók – alsóbbrendűségéről. Továbbá intenzíven piszkálja Kopfrkingl urat, hogy ő is ébressze fel magában a német hazafit. (Schruff Milán hálátlan szerepe…) A befolyásolható kicsi polgár mindig csak egy picikét csúszva lejjebb, szépen el is merül a náci mocsárban – és hogy „megóvja” feleségét, fiát, lányát a jövőbeli atrocitásoktól – „megelőző lépésként” –, egyenként meg is öli őket.
Ezt a történetet csak fekete-fehérben lehet előadni, nem vitás. Voltaképpen még a fehér is sok lenne.
Színpadra alkalmazóként Gálvölgyi Judit végezte el az első, jelentős műtétet a regényen: a mellékszereplők szinte mind eltűntek. A szöveg azonban Zádor Margit fordítása maradt – ám a megváltozott arányoktól (szerencsére) eltűnt a főszereplő szinte nyálkás ömlengése a feleség és a gyerekek iránt. Így Gálvölgyi János révén egy szikárabb, a néző által (kezdetben) kedvelhetőbb figurát ismerünk meg.
Pelsőczy Réka a rendezés során szintén redukált: megmaradt ugyan a család macskája – a hozzá való viszony szinte indikátorpapírként mutatta az érzelmek változását. A családtagok, a hamvasztóbeli kollégák a győri Vaskakas Bábszínház művészei lettek, hatalmas (fekete-fehér) papírmasé fejekkel. Ezek a figurák kevés szöveggel és csupán mozdulatokkal, akár egy váll felé billentett vagy lehajtott fejjel tökéletesen kommunikáltak a majdani tömeggyilkossal.
Gálvölgyi nagyon jókor találkozott ezzel a szereppel. Idősebb, lényegesen érettebb a regény ötven körüli hősénél, a szintén csaknem ilyen korú Rudolf Hrusinskynál (aki Juraj Herz 1968-as filmjében játszotta a címszerepet, és magyar hangját GJ adta). Ez az ezüstnek csúfolt életkor valami megfoghatatlan félelemmel egészíti ki Kopfrkingl úr viselkedését. Mintha élete utolsó nagy lehetőségét kapná a németektől, hogy irányíthatja a leendő hatalmas krematóriumot.
A cselekmény mozgatórugója a régi katonatárs szájából hallatszó propagandaszöveg, ami a kezdetben ártalmatlan, lelkes szakmunkást átgyúrja. Ez a hatás teszi (el)borzasztóan időszerűvé a történetet és az előadást. Először csak az ellenségek kiválasztása, megnevezése, aztán a nemes célokért folyó harc feldicsőítése, aztán az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges gyűlöletkampány, és az igazságokat ordítva sugalló Vezér roppant egyszerű szentenciái arról, hogy kiket kell meghagyni és kiket eltakarítani. Hiszen a törvények azért vannak, hogy végrehajtsák őket – hangzik a kétségbevonhatatlan igazság. Az égetőművész egyetért – és nem gondolkodik azon, hogy a törvény lehet rossz is.
Kopfrkingl mindig csak egy kicsit távolodik el régebbi önmagától, mindig csak egy kicsi szerepet vállal: koldusként hallgatózni, a hallottakról beszámolni. Aztán csak egy kicsit besúgni: nem is, csak véleményezni a kollégáit – és máris ott áll előttünk a Harmadik Birodalom lelkes híve, aki most már mindenre hajlandó. És önként. Még akár elválni is, hiszen törvény tiltja a vegyesnek bélyegzett házasságot. Az átalakulás oly finom, olyan apróságokból áll össze, hogy a legvégén szinte nem is hiszünk a szemünknek, üres ismét a tér, csak fénycsíkok szabdalják fel, a feleség, gyerekek, mindenki halott, kibújt a bábfejből. Egy darabig nem is merünk tapsolni ennek a szörnyetegnek.
Meg kell óvni attól, ami rá várna...
Ha valaki párhuzamokat vél fölfedezni, az nem véletlen. Pedig minden egyes mondat, kifejezés, megfogalmazás Ladislav Fuks tollából való. A csehországi helyszínek és a többször emlegetett istenített Vezér ellenére nem a szomszédokról, nem a múltról van szó.
A mai színpadra állítás: süvöltő figyelmeztetés.
