Belép egy szimpatikus fiatalember, tűsarkúban jár, de nem tipeg, nem affektál, nem nőies, köznapian egyszerű. Elmondja történetét. nem a szokott coming out, hiszen gyermekkorától tudja, érzi, hogy nagyon más, mint a többiek.
Amikor anno egy álltóhelyünkben elolvastuk Édouard Louis önéletírását, nem hittük el, hogy egy faluban, a kilencvenes években, száz kilométerre Párizstól, ennyire brutálisan középkori szellemi szinten élnek emberek. Ahhoz képest Tar Sándor A mi utcánk-ja, vagy Borbély Szilárd Nincstelenek-jének világa szinte idill. Rába Roland és Zöldi Gergely adaptációja majdhogynem mondatról mondatra emeli át a szörnyűséges környezet képeit. A családtagok kétsíkú kartonfigurákként jelennek meg, kicsit zavar, hogy mindegyik más stílusú, miközben ezek a gyermek Eddy saját rajzai! - sokkal egységesebbek lehetnének. De végül is lényegtelen, Nagy Dániel Viktor gesztusai, hangváltásai érzékletesen jelenítik meg a gyilkos panoptikumot. Mert a szülők, a testvérek, az iskolatársak folyamatosan megszégyenítik, kínozzák, alázzák a fekete bárányt.
Az ifjú színész a kőszínházon kívüli, igazi színházi szféra káprázatos Jolly Jokere. A Római vakációban pillanatokon belül váltogatott hét epizódfigurát, nagyszerű volt énekes belépője, az Edith és Marleneben még azt is eljátszotta, hogy hogy nem tud énekelni..., mint Két urat egy fenékkel szolgáló inas parádés játékkal hatványozta magát. De itt most nyoma sincs az imponáló bravúroknak, nincs poén-áradat, nincs ötlet-parádé.
Nagy Dániel Viktor a teljes belső átlényegülés csodájaként teremti meg Eddy figuráját. Sajnáltatás, túlzások helyett tárgyilagos hangon álltja elénk a borzalmas kamaszkor rettenetes stációit. Nincs kedvünk kuncogni az önvédelemből kikínlódott csajozásokon, a "tökössé" válás próbálkozásain, minden szó mögött a beszorított lélek rettenetes tragédiája érződik, katartikus pillanat, mikor suttogva szuggerálja a felvételiztetőt: "Segítsen! Mentsen meg!" Az egyetlen menekülési út a tehetség, a művészet adta végleges kilépés a halálos közegből.
Rába Roland rendezői külső szeme pontosan alakítja a szituációkat, a gyors befejezés külön érdem: a torokszorító történések után, győzelmi békében, gyönyörű momentummal zárul az előadás. Eddy leszámol a múltjával , de nem betonozza magába, kiírja, elmondja, Nagy Dániel Viktor mennyei lassúsággal, sorjában földre dönti a papírmasé figurákat, a családi fertő már csak egy hulladékhalmaz. Komótosan mozog, kimosolyog a nézőtérre, elindul a taps, de ő csak rakosgat tovább, de mit taps!, ez ujjongás, öröm és forró köszönet. Aztán csak áll előttünk a csodálatos Színész..., - Színész!! - Színész!!! EMBER.
