A jó színház = katarzis. Nekem legalábbis. Összetett érzés, aminek végeredménye, hogy tapsolni még csak-csak tudok, de megszólalni, beszélgetni nemigen. Fejbe kólint az élmény, s az érzés hosszú ideig kiragad a mindennapok rutinjából. Legutóbb az Orlai Produkciós Iroda „Leszámolás velem” című monodrámája okozta ezt az állapotot. (A képen: a szerző.)
Rába Roland rendező már a kezdés előtt jelezte, hogy az est végén lesz egy kis beszélgetés a témáról, a látottakról, ki milyennek érezte azt. Ám az alig csituló taps végén nekem mindössze annyira futotta, hogy erősen átöleljem a főszereplő Nagy Dániel Viktort. Abban az anyai mozdulatban szavak nélkül is benne volt az egész előadás, különösen az ő színpadi teljesítményének elismerése. És az a megrendülés, amit szemem gyanús csillogása jelzett.
„Leszámolás velem”. A cím nem sejteti a témát. A színlap már jobban eligazít: «Apám kétségbeesett. „Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!" Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt.»
A fiatal francia írónemzedék minden bizonnyal legfurcsább figurája Édouard Louis mindössze 21 éves, amikor első regényében (a könyv eredeti címe: „Leszámolás Eddyvel") saját gyerekkorának „élményeit” írja meg dokumentarista hűséggel. Észak-Franciaországban, Hallencourtban szegény, segélyekből tengődő családba született, s nőtt fel. A kicsinyke faluban, melynek lélekszáma nem sokkal több ezernél, elképzelhető, hogy a kisfiúnak a furcsa, feminin viselkedéséből kinőtt homoszexualitása miatt mennyi atrocitást kellett elszenvednie mind családjában, mind a nagyobb közösségben. Szülei, testvérei, iskolatársai lépten-nyomon megszégyenítik, kínozzák, alázzák. Megpróbál ő a falu által férfiasnak számító módon viselkedni, de az csak ideig-óráig megy, mély undor a vége. Megváltás, amikor az érettségi után továbbtanulhat, s így elkerül a kicsi, zárt faluból.
Akkor számol le egész addigi életével, családját is beleértve. Hogy mennyire volt számára terápia az írás? Minden bizonnyal, hiszen letette régen cipelt, már-már elviselhetetlen énjét. Új életét pedig azonnal névváltoztatással kezdte. Eddy Bellegueule-ből Édouard Louis lett, külsejét is átalakíttatta. Önéletrajzi kötete hangos siker lett Franciaországban, a szerzőt kivételes irodalmi tehetségként üdvözölték. A Le Figaro szerint: „Ritka, mint égboltunkon a Halley-üstökös átvonulása, hogy egy könyv annyira eltérjen a többitől, hogy már a létezése is csodának tekinthető, nem is találunk rá szavakat.”
„Azért vállaltam el, mert lehetetlennek tűnt, hogyan lehet ma Magyarországon – vagy bárhol a világon – egy ilyen történetet színpadra vinni úgy, hogy se szentimentális, se visszataszító ne legyen, hanem olyan, mint a regény: megdöbbentő és magával ragadó.”
A rendező, Rába Roland legyőzte a lehetetlent. Látványos teatralitás nélkül hozott létre egy nagy drámai erejű előadást Nagy Dániel Viktorral, akit generációja egyik legizgalmasabb tehetségének tartanak. Nem véletlenül kapott két éve Junior Prima díjat. Eddigi feladatai közül talán a legnagyobb Eddy figurájának életre keltése. Monodráma lévén társak/kapaszkodók nélkül néz szembe egy intim kamaratermi közegben a tőle karnyújtásnyira ülő közönséggel. Számolván azzal, hogy előfordulhat, lesz, aki nem akarja hallani ezeket a borzalmakat. Megelégeli a viviszekció, az élveboncolás okozta feszültséget, amelyet leginkább póztalan, természetes játékával, mintegy szenvtelenül elmesélve a történetet ér el Nagy Dániel Viktor.
Nem lehet/nem szabad megkerülni a producer Orlai Tibor szerepét, akinek na gy érdeme, hogy nemcsak kis játszóhelyeken, hanem nagy színtéren, a Belvárosi Színházban is be mer mutatni, és sikerre is visz olyan társadalmi problémákat, amelyekről a legjobb esetben is szemlesütve beszél még ma is a társadalom zöme.
Édouard Louis története igaz történet. Megrázó lenne akkor is, ha csak ő élte volna át a színpadon felidézett szörnyűségeket. De tudjuk, világjelenség, hogyan megy tönkre valaki csak azért, mert annak született, aminek.
És most ne pusztán a szexuális másságra gondoljunk. Erőszak, el nem fogadás, kirekesztés. Megszokott attitűdök ezek még a 21. században is. Mindezekről bizonyára elmeséli majd személyes tapasztalatait a szerző, aki júniusban a Francia Intézet meghívására, világkörútján Budapest vendége lesz. Furdalja az oldalamat, vajon kíváncsi-e Édouard Louis a nagysikerű könyvéből készült színpadi adaptációra. A helyében én biztosan megnézném a Nagy Dániel Viktor által alakított gyermeki önmagamat…
Az élet olykor túlszárnyalja a legmerészebb írói fantáziát is
Nem hinném el, ha nem velem történik. Vasárnap este láttam a „Leszámolás velem” első közönség előtti előadását. Másnap délelőtt egy régen látott jó ismerős telefonált, feljöhetne-e, mert fontos dolgot szeretne megosztani velem. Láttam, nehezen kezd bele. De mire a tea elkészült, kibukott belőle, hogy az általam utoljára kisgyerekként látott, mára 18 éves fia a minap bevallotta neki, hogy meleg. Mióta megtudta, két napja csak sír. Elvált, egyedül nevelte egy szem, imádott kisfiát. „Most mit csináljak? –kérdezte- nekem csak ő van. De én ezt nem tudom elviselni.” És már csak sírt, és sírt… Hosszan hallgattunk. Aztán megöleltem, és annyit mondtam neki: - Nem tudom mit csinálj, csak azt, hogy mit ne. Ne taszítsd el magadtól. Neki csak te vagy, egyedül, te vagy a családja. Ne engedd el a kezét. Csak szeresd. Ennyit tehetsz...
