Mi történik két emberrel tizenöt év alatt, amíg nem látják egymást? Mi történt velük tizenöt évvel ezelőtt, ami miatt most újra találkozniuk kell? Egy fiatal lány és egy idősebb férfi kapcsolatáról szól az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatója, mely októbertől a Szkénében látható. A Blackbird című darab férfi szereplője, Mucsi Zoltán beszélt arról, hogy miért érezte kihívásnak ezt a szerepet.
Kováts Adélnak azonnal te jutottál eszébe, amikor elkezdte olvasni a darabot. Neked is ennyire egyértelmű volt, hogy ez a te szereped?
Ilyesmiken nem szoktam gondolkozni. Amikor elolvasok egy darabot, nem az jut eszembe, hogy „igen, ezt szinte rám írták, feltétlenül nekem kell játszani”, inkább az merül föl, hogy jó kihívás vagy kevésbé jó. És ez komoly kihívásnak tűnt, rögtön az első olvasás után.
Miért?
Komoly dolgokat feszeget a darab. Mennyire tudunk uralkodni a vágyainkon, mennyire van felelősségünk a tetteinkért, elmúlik-e ez a felelősség, és ha megteszel valamit, akkor hogyan dolgozod föl azt, hogy egy életen át elkísér a következménye. Ha megteszel egy törvénytelen dolgot, vajon hogyan tudsz ezzel tovább élni. És ha sok évvel később találkozol azzal a másik emberrel, akkor hogyan szakadnak fel az akkori sebek. Sok mindent kell az embernek a saját maga javára írnia, érveket felsorakoztatni, hogy mennyiben nem ő volt a hibás, különben nem tud életben maradni.
A darabban is rengeteg érv és magyarázat hangzik el, amivel megpróbálja fölmenteni magát az általad játszott figura. Fölmenthető egyáltalán?
Nekem nem ez a dolgom. Nekem úgy kell eljátszanom, hogy a nézőkben fölmerüljön ez a kérdés. Egy olyan tettről van szó – kiskorúval létesített szexuális kapcsolatról –, amire nincs felmentés, még akkor sem, ha nem erőszakos cselekedet volt. Olyan szempontból is érdekes átgondolni, hogy ha ez pár évvel később történik, akkor ez lehetett volna egy életre szóló kapcsolat is. Vannak kultúrák, ahol ebben a korban már házasság köttetik. Miért nem volt türelme? Nincs felmentés, de ha valaki elkövet egy szörnyűséget, és a tettéhez képest csak enyhe büntetést kap, akkor is meg kell járnia a poklot, hogy ezzel el tudjon számolni, vagy változtatni tudjon az életén. Nem az ítélkezésről szól a darab. Inkább azért érdemes játszani, amellett, hogy nagyszerű színészi feladat, mert arra világít rá, hogy minden tettünk előtt kérdéseket kellene feltenni, át kellene gondolni, mert az ok-okozat törvénye alapján következménye lehet. Érdekes, eddig egyetlen szerepemnél sem fordult elő, hogy azt éreztem volna a próbafolyamat közepén, hogy nem akarom eljátszani, mert annyira szörnyűséges ez a figura. Két napig arra is nehezen vettem rá magam, hogy a kezembe vegyem a szövegkönyvet. Sokat foglalkoztunk az anyaggal, beszélgettünk róla, elemeztük, és valahogy rettenetesnek tűnt ez az ember. Aztán elmúlt ez az érzés.
A színészek általában szeretnek rettenetes embert játszani.
Igen, ezért nem is értettem. Talán túlságosan mocsoknak tartottam. De aztán túlléptem rajta. Különben visszaadtam volna.
A partnered, Pető Kata azt mondta, neki nehézséget okozott a szöveg szerkezete, a rengeteg ismétlés, visszatérés, a hasonló mondatok.
Te hogyan viszonyultál a szöveghez?
Nekem ezzel nem volt problémám. A színpadon rendkívül érdekes tud lenni, ha ugyanaz a szöveg többször hangzik el, és jó esetben minden alkalommal más mögöttese van, másféle belső indíttatásból fogalmazódik meg.
Milyen volt Kováts Adéllal rendezőként dolgozni?
Nagyon jó volt próbálni ezzel a női csapattal, csak csajokkal voltam körülvéve Adél felkészülten jött, tudta, hogy mit szeretne, kíváncsi volt ránk és türelmes volt. Nekem ez egy jó próbafolyamat volt. A végeredményt majd meglátjuk októberben, hogy egy jó próbafolyamat után születik-e egy jó előadás. Nyilván ebben reménykedünk mindannyian.
