Merteuil márkiné a Veszedelmes viszonyokból. Ezt az álnevet választotta magának a Csákányi Eszter által játszott figura Tasnádi István új darabjában, a Kupidóban. Ugyanis egy swinger klubban járunk, ahol az álnév szinte kötelező.
Elolvastam a darab legelső verzióját – azóta nyilván rengeteget változott, és a végét még mindig nem tudom –, és rögtön arra gondoltam, a te karaktered a legszélsőségesebb, hiszen van benne egy jó adag perverzió és közönségesség, ugyanakkor tele van költészettel.
A végét nem is fogom elmondani, mert agyonütném az egészet. A mai próbán kaptam egy új instrukciót: mivel van, amikor versben beszél a márkiné, Tasnádi azt mondta, hogy racine-i előadásmódban szeretné hallani. Most van egy efféle próbálkozás, de lehet, hogy a végén nem ez lesz. Nekem egyelőre tetszik, bár mivel ma próbáltuk ki először, még eléggé furcsa. De bízom benne, hogy ha finoman csinálom, az érdekes lehet. És abszurd is, hogy egy swinger klubban fűzőben, legyezővel „racine-ul” Tasnádit mondva ágál egy nő…
Amikor Tasnádival beszélgettem, azt mondta, mindenki máshol fogta meg a darab lényegét az olvasópróba után. Neked mi benne a legfontosabb?
Szerintem szépen és kíméletlenül szól magányról. Egy házaspár elmegy egy swinger klubba, mert a feleség azt hiszi, hogy ettől majd jobb lesz az élet, megjavul az, ami a kapcsolatukban elromlott. És kiderül, hogy ennél unalmasabb és fájdalmasabb hely nincs a világon. Ha valaki erőszakosan és görcsösen keresi a boldogságot és a jót, annak mindig a magány lesz a vége. Nekem erről szól, és nagyon tetszik ez a gondolat. Az embernek mindig magának kell megoldani a problémákat, és nem a pótszerek, pótmegoldások segítségében bízni.
Ez az előadás is úgy készül, hogy közben alakul a szöveg?
Igen, Tasnádi csak így tud dolgozni, ez az élő író egyik előnye a hátránya mellett – tudja kívülről a szöveget, és ha véletlenül kihagyok egy névelőt, vagy más szót használok, rögtön bemondja, ez a próbafolyamat diszkrét bája –, hogy közben ő is alkot. Lehetőséget ad arra, hogy kis etűdök szülessenek a mi improvizációinkból, amikből aztán ő készre írja a jelenetet. A nagy végső monológom is egy ilyen improvizációból született, szinte teljes egészében megtartottuk.
A szöveg, ha önmagában nézem, tele van poénnal, viszont amiről szól, az elég kemény és szomorú. Ilyenkor általában föl szokták erősíteni a dolog humoros oldalát, hogy nagyobbat üssön az egész. Nálatok van erre szándék?
Itt eleve minden meg van csavarva, minden több rétegű. Mindenki úgy gondolja, az életnek így van értelme, a végére viszont kiderül, ezek lelkileg sérült emberek. Szerencsére a partneremmel, Mucsi Zoltánnal és Tasnádival is egyetértünk, hogy a házaspár mindkét tagja annyira esendő, ugyanakkor erős karakter, hogy butaság volna erre rájátszani.
Utánakerestél a neten a swinger kluboknak?
Nem. Szerintem ha valaki arra vágyik, hogy egy másik párral legyen együtt, akkor meg kell keresni azt a másik párt, és haza kell velük menni. Ehhez nem kell swinger klub.
Azért ez nem egy mai találmány, elég, ha csak az ókori orgiákra gondolunk…
Szerintem már akkor is szerekkel csinálták, és biztos vagyok benne, hogy ma is. Nem gondolom, hogy tisztán és józanul valaki ezt az életformát választja. A Caligulában is végig isznak és szívnak… És ez nagyon messzire vezet, mert az emberek nem tudják a mértéket. Az alkoholnál még valahogy be lehet mérni a hatást, a kábítószernél nem. Nem vagyok álszent, nem mondom, hogy sosem iszom, de folyamatosan ilyen felfokozott állapotban élni nagyon veszélyes. És ezek a dolgok egymásból következnek, egyik rántja magával a másikat. Minden intelligencia és kultúra kérdése, rá kéne jönnünk végre, hogy az ember saját maga felelős az életéért.
/Rick Zsófi/
