Novák Eszter rendezésében láthatjuk a „zenés szembenézés Szabó Kimmel Tamással” talányos alcímű „Koncertszínház”-at.
Széttépve… nem betépve, de erre „hajaz”. Sőt, annál mélyebb értelmű. És valóban, a szenvedélybetegségről értekezik több oldalról, többféleképpen. És a szenvedésről, amire a szenvedély épül dr. Máté Gábor gondolataival [Máté Gábor (1944), magyar születésű kanadai orvos. A függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik], angol és magyar nyelvű dalokkal (magyar szöveg Závada Péter), négytagú kitűnő zenekarral, amely együtt élt, szinte együtt lélegzett Szabó Kimmel Tamással. (Zenei vezető: Lázár Zsigmond.)
Hihetnénk, maga Szabó Kimmel az, aki szenvedélybeteg volt, és – már amennyire – kikerült abból a szörnyű állapotból. Persze tudjuk, hogy csak játszik, játszik, játszik… és táncol, énekel, ugrál, mozog csaknem két órán át a színpadon. Mondhatnám így is: fürdik a szerepben. Jellegzetes kötött sötétszürke kapucnis felsőben, nem szokványos térdmegoldású nadrágban – benne él a szerepében, közvetlen stílusú játékával, fantasztikus énekhangjával. Olykor nem tudni, közvetlen mondatainak mindegyike előre megírt-e, vagy éppen rögtönöz nekünk valamit. Megteheti: minden egyes szavára azonnal reagál a közönség hol derűvel, hol teljes csenddel. Szabó Kimmel több történetet mesél el nekünk, amelyek szinte egybesimulnak. Zöme a drogok hatalmáról szól: évekig spangli, szinte gyerekkortól, aztán heroin, kokain, pirulák és alkohol. Utóbbi szinte csak mellékesen, kísérőnek a tablettákhoz. Szó esik internet-függőségről is, a közösségi médiáról, de erről kevesebb. Alkoholról tehát külön kevesebbet beszél, pedig ez sem mellékes, nagyon nem.
Hallhattunk száraz adatokat, tényeket is a szenvedélybetegségekről, a drogok mellett a közösségi médiával töltött igen nagyszámú átlagos időről… és persze a dalokat, magyar fordításukat olvashattuk a két oldalsó hatalmas kivetítőn.
Díszlet kevés is elegendő: a nagy fotel, amibe bele lehet ülni kényelmesen, rá lehet ülni a támlára, vagy el lehet rejtőzni a fotel mélyén… és egy bárszék, amelyen persze ülni lehet, beszélni és énekelni.
A hátteret teljesen kitölti az élő zenekar, tagjait az előadás végén egyenként nevükön is szólítja Szabó Kimmel.
Az előadás nem akarja kigyógyítani az emberiséget a drogfüggőségből, sőt: pontosan megmutatja, hogy a kikeveredéshez az egyes szenvedélybeteg akarása is kell, máskülönben nem megy. Történetünkben egy újabb szerelem az, ami elvezeti fiatalemberünket az orvoshoz – de a szerelem sem feltétlenül elegendő ok a kigyógyulás akarásához.
Amit viszont pontosan megmutat, az a mély szenvedése a drogfüggőknek, az a szenvedés, ami elindítja őket ezen a lehetetlen, emberhez nem méltó úton, és ami azután fogva is tartja őket, bár érzik, hogy ez nem élet. Az okokat kell megszüntetni, az egyes emberek saját külön okait…
Itt is szembesülünk a család széthullásával, az apa halála volt a végső kiváltó ok az első füves cigaretta kipróbálásához, de már előtte sem működött a család. Márpedig (dr. Máté Gábor) a család egészét kell gyógyítani, a szenvedélybeteg csak megmutatja a család működésképtelenségét. A szenvedélybeteg csupán a tünet a család legérzékenyebb tagjaként… De sokszor maga a diszfunkcionális család már nem is létezik, mire gyógyítani kellene, vagy ha igen, akkor sem hajlandó tudomásul venni saját működésképtelenségét…
Miközben beleveszünk Szabó Kimmel Tamás varázsába, közvetlenségébe, mélységeiben is átélt dalait hallgatjuk, vagy Kosztolányi, vagy akár Rimbaud és mások sorait, no meg a hozzá nem értő, a „drogosokat” úgy általában csak elítélni tudó internetes megjegyzéseket (közösségi médiákból feltehetően) – elgondolkodunk, „hogy is van ez” a „drogosokkal”. Meg a családdal.
Olykor pedig a tehetetlenséget érezzük: igencsak nehéz befolyásolni a szenvedélybeteget. Hiszen éppen tudatuk módosul a szerektől…!
Eleve is biztosan lehettünk abban, hogy Szabó Kimmel Tamás remekelni fog, már csak az volt a kérdés, hogy mennyire. Nos: nagyon. Szabó Kimmel Tamást láttuk már begipszelt bokával Hamletet is játszani. Némi torokgyulladás (feltehetően) meg sem kottyant neki. Reméljük.
Gondolom, magyarázni igazán nem szükséges a darab időszerűségét. A megérdemelt hatalmas sikert a fentiek alapján szintén nem…
Nem biztos, hogy ezután egy drogost látva feltétlenül ellágyulunk nehéz sorsa miatt. De a család talán jobban odafigyel a gyerekre?
Talán ez az előadás is hozzátesz valamit a valóban nagyon bonyolult kérdés legalább egy kissé mélyebb (meg)értéséhez.
