Az Orlai Produkció legújabb előadásában, a Római vakáció című klasszikus mozi színpadi változatában Fekete Ernő játssza Gregory Peck legendás szerepét. Az előadást július 26-án láthatja először a közönség Szentendrén, a Városháza udvarán, majd ősztől a Belvárosi Színházban találkozhatnak vele az érdeklődők.
Viszonylag ritkán játszol a Katonán kívül. Most az Orlai Produkció előadásában, könnyű műfajban, egy romantikus vígjátékban lépsz fel. Hogyan kerültél az előadásba?
Fekete Ernő: Annyira ritkán nem járok ki, vannak olyanok a társulatomban, akik nálam is kevesebbet vagy egyáltalán nem játszanak a Katonán kívül. Úgy érzem, valójában mindenki vágyik rá, hogy kimehessen kicsit, nem azért, mert nem szeretnének ott lenni, hanem mert időről időre jó más, új emberekkel is találkozni. Én azok között vagyok, aki ki-kijár, szerintem annál nem többet, amennyit a társulati lét elvisel. Szóval olyan kétévenként csinálok valamit a Katonán kívül.
A mostani előadás története messziről indul. Valamikor pár éve, egy színikritikus díjátadón Orlai Tibor azt mondta, szeretne velem együtt dolgozni és mondott is egy címet, de sokáig nem történt semmi. Aztán hallottam, hogy a darabot már próbálják, így indult a mi kapcsolatunk. De Tibor ismét megkeresett, hogy ő továbbra is szeretne velem dolgozni és mondott egy amerikai filmet, aminek a színpadi változatát megcsinálná. Ezzel aztán hosszan molyoltunk, már példányt is olvastunk. Akiket rendezőnek szerettünk volna felkérni – mert Tibor megkérdezte tőlem is, kivel dolgoznék, tehát ebbe beleszólásom volt –, azok közül nem vállalta senki. Amikor az utolsó „reménysugár” is azt mondta, hogy nem, akkor Tibor azt mondta, hogy ezt hagyjuk és adott másik három darabot. Úgy éreztem magam, mint egy olyan nagy sztár, aki eldönti, ki rendezze őt, aztán a darabok közül kiválasztja a neki tetszőt – vagy legalábbis nagyon komoly beleszólása van a dologba. Ettől zavarban is voltam. Minden darabot becsülettel elolvastam. Végül ráböktem az egyikre, mert a másik kettő megpróbálta álcázni önmaga bulvár voltát. Semmi baj nincs a bulvárdarabokkal, a bulvárszínházzal, csak legyen önazonos. Ne próbáljon bizonyos pillanatokban úgy csinálni, mintha az mély, intellektuális valami lenne, mert nem az. Ha úgy csinál, akkor az kamu, ami engem idegesít. Legyen az, ami, dolgozzunk rajta sokat, legyen igényes szórakoztatás, és mindenki érezze jól magát. Aztán mégsem az lett, amit kiválasztottunk, de idén tavasszal hívott Zöldi Gergely, hogy van egy darab, ami Pelsőczy Rékának – a közben felkért rendezőnek – is nagyon tetszik. A Római vakáció.
Szép hosszú út. A darab címe mondott valamit? Ismerted a történetet?
Fekete Ernő: Homályosan emlékeztem rá, láttam régen a tévében. Egy kis bájos történet derengett világsztárokról, ahogy Rómában motoroznak. Nem néztem újra, majd a bemutató után esetleg. Amikor felhívtak, megijedtem – nem a darabtól és nem a rendezőtől, hanem az éppen alakuló vagy már lekötött másik munkáim miatt. Volt pár hét, amíg izgultam, hogy lehet a dolgaimat összeegyeztetni, de viszonylag könnyen megoldódott.
Hogy viszonyulsz az anyaghoz?
Fekete Ernő: Arról egyébként nem volt szó, hogy zenés-táncos dolog lesz. Azt tudtam, hogy romantikus kaland, de prózában képzeltem én ezt el. Lehet, hogy mondták és a félelmeim miatt nem hallottam meg, de itt szembesültem igazán azzal, hogy énekelni kell meg táncolni, ami – valljuk meg – nem az én fő profilom. Némelyik táncpróbán, reggel tíz tájban élénken szidalmazom magamban azt, aki ezt elvállalta, aztán rájövök, hogy én voltam. Van bennem törekvés a jóra vagy a legjobbra, úgy gondolom, hogy ha valaki dolgozik valamit, akkor értsen hozzá, és nem olyan nézői reakciókra vágyom, hogy „ez a Fekete Ernő milyen jó kis színész, jaj, most megemelte kétszer a lábát, hát nem megy neki, de milyen aranyos”. Persze lehet, hogy ez lesz a végeredmény, de igyekszem.
Akkor ez kihívás is neked.
Fekete Ernő: Kihívás.
Gregory Peck játszotta ezt a szerepet a filmben. Előkerült a próbák során, hogy van egy ilyen előzmény?
Fekete Ernő: Tudtam, hogy ő játszotta, mutattak plakátokat, emlékeztem is rá, de igazából nem tudom, kicsoda Gregory Peck. Tudom, hogy nagy színész, hogy sok filmben játszott, de felkészületlen vagyok filmtörténetből. Audrey Hepburnről többet tudok, róla többet hallottam. Mondjuk az ő szerepétől lehet, hogy megilletődnék.
Az egy egészen más produkció lenne. Nívós szórakoztató előadást létrehozni önmagában nem könnyű dolog. De mégis: szerinted túlmutat-e valamennyire önmagán az, amit látni fogunk?
Fekete Ernő: Ez egy roppant kedves, bájos mese, remélhetőleg sok munkával és jó ízléssel elkészítve. Speciális világa van, amit Réka talált ki éppen azért, hogy ne csak önmagát jelentse a sztori, hanem szóljon valamiről. A történetet egy filmstúdióba helyezte, ahol mi színészek vagyunk, akik ezt a történetet próbálják, forgatják, játsszák. Ebben benne van az ő filmvilághoz fűződő szeretete és rajongása is. Közhely persze, de ha hitelesen megszólal egy reménytelen szerelem a színpadon, az bárhol, bármikor aktuális tud lenni, hiszen bármelyikünk életében előfordulhat ilyesmi. Szimpatikus benne, hogy a történet abba az irányba halad, hogy valami csodálatos, álomszerű vége legyen, de nem: minden olyan, mint a mesében, de végül valójában olyan, mint az életben.
Más egy ilyen produkciót próbálni mint a Katonában dolgozni?
Fekete Ernő: Más a próbabeosztás: a kőszínház klasszikus próbaidőszakkal dolgozik, délelőtt próba, este játszunk. Itt sűrítettebb munka van. Ettől eltekintve ugyanarról a dologról van szó: az ember a legjobbat akarja kihozni magából az adott darabban.
Meg kell mondjam, hogy a próbaidőszak ezen időszakában jó érzéseim vannak. A partnerekkel kapcsolatban is és Pelsőczy Rékával kapcsolatban is, akivel úgy, hogy engem rendezzen, még nem dolgoztam. Tudom, hogy rendezett már, láttam rendezéseit, de nekem ő a Pelsőczy Réka, aki alattam járt a főiskolán, ezer éve együtt vagyunk a Katonában – gyakorlatilag színészi gyerekkorától ismerősöm, a kis kezdő színésznőtől a komoly nőig egymás mellett voltunk. Most ez egészen másik viszony. Nem féltem, de kíváncsi voltam erre a szituációra, hogy mi lesz. És most rácsodálkozom, mennyire erősen gondol valamit. Nem csak elmondja, mit akar, hanem létrehozatni is képes, ráadásul kitűnő és biztos ízlése van, ami nekem nagyon fontos, pláne egy ilyen anyag esetében, ami ebből szempontból sok veszéllyel fenyeget.
Úgy látom, minden poszton tehetséges emberek állnak, szóval még valami egész jó dolog is lehet ebből a Római vakációból.
