Július 23-án tartották a Budapest, Te! című zenés dokumentumjáték bemutatóját a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Budapesten élni egy életérzés, annak minden szépségével és árnyoldalával együtt. Ez a Budapest-érzés évtizedek óta foglalkoztatja az írókat, költőket, zenészeket, de még az átlagembereket is, így az alkotók a személyes élményeik és a városhoz fűződő viszonyaik mellett olyan örökzöldekkel is teletűzdelték az előadást, mint a Régi nótát hoz Budáról át a szél vagy a Látta-e már Budapestet éjjel? Az Orlai Produkciós Iroda előadását Pelsőczy Réka rendezte, a főváros mindennapjaiba pedig Radnay Csilla, Nagy Dániel Viktor, Járó Zsuzsa, Takács Zalán, Péter Kata, Gombó Viola Lotti és Börcsök Olivér kalauzolja el a nézőket.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon debütáló és ősztől a Belvárosi Színházban otthont kapó Budapest, Te! a rendező, Pelsőczy Réka szavaival élve „egy zenés városnézés”. És mennyire igaza van! Röpke két óra alatt nemcsak a megszokott turistalátványosságok, mint például a Palatinus fürdő, a pesti rakpart elevenedik meg a nézők előtt, hanem a mindennapokhoz tartozó tipikus szürkeségek, bosszankodások és keserű humor is. A tömött metró, a felelőtlen gazdi, aki nem képes összeszedni a kutyapiszkot, az utasoktól és az újabb balhétól reszkető ellenőr ugyanúgy hozzátartoznak és árnyalják a Budapest-érzést, mint ahogy a Vásárcsarnok vagy a Városliget. Az előadásban a főváros minden rétege szerephez jut. A rövid prózai jeleneteket zenei betétek váltják, az egyetlen – és legfontosabb – kapcsolat közöttük természetesen Budapest. A prózai rész jeleneteit többek között a színészekkel való beszélgetések, a 100 szóban Budapest pályázat novellái és olyan írók szövegei ihlették, mint Maros András, Pereszlényi Erika, Nádasdy Ádám, Háy János és Erdős Virág.
Pelsőczy Réka úgy nyilatkozott: „Az utcán vagy a buszon elcsípett mondatokat, beszélgetésfoszlányokat – ezeket az általában egyáltalán nem idilli párbeszédeket – párosítottuk a Budapestről szóló csodálatos régi és nem annyira régi dalokkal”. A párosítás hibátlanul működik, a zene tökéletesen illeszkedik a prózai helyzetekhez, kiegészíti vagy még drámaibbá teszi őket. A darab azonban nemcsak érzéseket köt össze, hanem idősíkokat is, hiszen a harmincas-negyvenes évek zenéitől kezdve a hatvanas-nyolcvanas évek emblematikus dalain át egészen a mai rapig minden elhangzik a színpadon. A jelen a múlttal keveredik, megvillan egy-egy világháborús vagy ötvenes évekbeli emlékkép. Az egyik dalban az is megelevenedik, hogyan vezényelték ki és lőtték bele az embereket a Dunába. Pelsőczy szerint ez a rész „teljesen spontánul alakult egy 100 szóban Budapest-szövegből meg egy dokumentumfilmből kivett részletből. Itt megmutatjuk egy dalba belefűzve, hogy a múlt nem felejthető történései hogyan bukkannak fel a jelenben.”
A néző turistává, a színészek kalauzokká válnak, és több száz ember egyszerre fedezi fel újra Budapestet. Az előadás természetesen azért tud ennyire hatásos lenni, mert a megjelenített helyek, szituációk, embertípusok minden nézőből előhívnak valamilyen emléket, így mondhatjuk azt is, hogy habár mindenki ugyanazt az előadást nézi, mégis több száz különböző Budapest-érzés éled fel abban a több száz nézőben.
A Budapest, Te! minden olyan embert el fog varázsolni, aki valamennyire kötődik a fővároshoz, még csak az sem fontos, hogy ott éljen. Az előadás jó humorú, pörgős, nosztalgikus, szókimondó és a szó legjobb értelmében mai. Aki fel szeretné fedezni a várost, az mindenképp erre a városnézésre fizessen be.
