Fennállásának egyik legerősebb évadára készül az Orlai Produkció
2023. 08. 06.

Fennállásának egyik legerősebb évadára készül az Orlai Produkció

Két skandináv sikerfilm színpadi adaptációja, Kerékgyártó István és Tasnádi István darabjainak ősbemutatói, az Egy őrült naplója és a Dante: Pokol után ismét koprodukció a Katona József Színházzal, Száraz Dénes és Csonka András debütálása, újrahangolt Múviláv – a 2023/2024-es évad első felében is „nagy dobásokkal” készülünk.

Az Orlai Produkció repertoárja a kezdetek óta alapvetően kortárs művekre épül. A választás tudatos, hiszen a világról, amelyben élünk, érzéseinkről, a bennünket foglalkoztató dolgokról a legérvényesebben a kortárs drámák fogalmaznak. Ezért kezeljük kiemelten a magyar próza- és drámairodalom legfrissebb műveit, valamint a világ nagy színházi központjaiban, a londoni West Enden és a New York-i Broadwayn bemutatott darabokat. 

Az élet számos területén újraértékelésre késztető koronavírus-járvány után, a szomszédban zajló háború árnyékában, a megélhetési válsággal küzdve a színházak vezetői sem dughatják a fejüket a homokba: nem csupán érdemes, de kötelesség is a mai kor emberével foglalkozni. E gondolat mentén állt össze a 2023. őszi-téli bemutatóink listája, amelyben két európai sikerfilm színpadi adaptációja és két kortárs magyar dráma ősbemutatója szerepel.

Még egy kört mindenkinek

A Még egy kört mindenkinek a legjelentősebb európai és tengerentúli díjakkal, köztük az Oscar-díjjal elismert dán film alapján készült. A történet hősei négy középkorú, kisvárosi tanár, akik elvesztették ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, szakmai motivációjukat, magánéleti problémákkal szembesülnek, és az életközepi válság szele is megérintette őket. Egy elméletet tesztelésébe fognak, amely szerint az emberek fél ezreléknyi alkoholhiánnyal születnek, ezért megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. A darab azonban nem csak az ember és az alkohol viszonyáról szól, hanem a kiüresedés elleni küzdelemről, és nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

Bár a Még egy kört mindenkinek Thomas Vinterberg filmjeként ismert az alapötlet színdarabként született meg a rendező-forgatókönyvíróban a bécsi Burgtheater számára. További inspirációt jelentett neki saját lánya, Ida, aki a dán fiatalok iváskultúrájáról mesélt neki, és azt is ő szorgalmazta, hogy film készüljön a darabból. A történet eredetileg az alkoholt ünnepelte volna annak kapcsán, hogy a világtörténelem más lett volna alkohol nélkül. Négy nappal a forgatás megkezdése után azonban Ida – aki a filmben is játszott volna – autóbalesetben meghalt. A tragédiát követően a forgatókönyvet átalakították, a hangsúlyváltásról így fogalmazott Thomas Vinterberg: „Nem csak az ivásról kell szólnia, hanem az életre ébresztésről.”

Az életigenlő, vállaltan derűsre hangszerelt Még egy kört mindenkinek a Városmajori Szabadtéri Színpaddal koprodukcióban készült, és ősbemutatónak számít, mivel az előadás szövegkönyvéhez a film forgatókönyve mellett az eredeti darabot is felhasználták az alkotók. A Még egy kört mindenkinek már a nyári előbemutatón jelentős sikert aratott, mindhárom előadása telt házat vonzott, csakúgy, mint a kőszegi várszínházi vendégség. A Belvárosi Színházban szeptember 21-től látható a Paczolay Béla rendezte előadás, amelyben Debreczeny Csaba, Epres Attila, Király Attila és Schruff Milán látható. A fordító-dramaturg Zöldi Gergely volt, a díszletet Zöldy Z. Gergely, a jelmezeket Pető Kata tervezte, a koreográfiát Bodor Johanna készítette.

Skorpió

Kerékgyártó István új drámájával, a Skorpióval ismét látleletet jelünkről és közelmúltunkról; az Orlai Produkciónál bemutatott korábbi darabjával, a Színháztv.com-on elérhető Hurokkal szemben azonban itt nem széles társadalmi tablót mutat. Ezúttal egy 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, egy nagyvállalkozó és fiai sorsa az a prizma, amely által megérthetjük a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet. Társadalmunk gyengeségeinek analízisébe Kerékgyártótól megszokott módon sok humor és sok szomorúság vegyül, épp úgy, mint mindennapjainkba.

Az időben előre-hátra ugráló, ettől pedig egy lebilincselően izgalmas rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi. A bemutató Mészáros Máté, Ullmann Mónika, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Csonka András és Pataki Ferenc közreműködésével december 3-án lesz a Belvárosi Színházban.

Lavina

A Lavina című svéd film 2014-ben került a moziba, több szaklap az év legjobbjai közé sorolta Ruben Östlund alkotását. A forgatókönyvet – komoly kritikai elismeréssel – Tom Price írta színpadra, az ősbemutató London egyik legizgalmasabb színházi műhelyében, a Donmar Warehouse-ban volt 2022 januárjában.

A történet egy látszólag tökéletes boldogságban, nyugodt anyagiak között élő négytagú családról szól, akik síelni mennek a francia Alpokba. Ahol az idilli síelési körülményekhez a környék nagyobb hótömbjeiben robbantásokat végeznek – hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hó borítsa a pályákat –, ezt pedig a turisták, köztük a mi kis családunk, csodálattal vegyes félelemmel nézik és fényképezik. Amikor a hótömeg egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően a hütte teraszára zuhan, mindenki más-más módon reagál. A hirtelen érzelmi sokkra adott reakcióként a menekülés is teljesen elfogadható reakció egy ilyen helyzetben, a menekülés tagadása azonban elfogadhatatlan.

A Lavinában a döntések súlyáról, a látszatboldogságról, a 40-es generációt érintő kérdésekről, középkorú férfiak és nők öndefiníciójáról, házastársaikhoz, partnereikhez és gyerekeikhez fűződő viszonyáról fanyar humorral és empátiával esik szó.

A Katona József Színházzal együttműködésben készülő előadás rendezője Pelsőczy Réka, alkotótársai Zöldi Gergely (fordító), Juristovszky Sosa (jelmezervező), Tihanyi Ildi (díszlettervező), Hunyadi Máté (zeneszerző), Duda Éva (mozgástervező). A produkció főbb szerepeit Járó Zsuzsa és Mészáros Béla alakítják, mellettük László Lili, Száraz Dénes, Ullmann Mónika, Tóth Zsófia, Rohonyi Barnabás látható. A Lavina játszóhelye a Belvárosi Színház, a bemutató 2024. február 25-én lesz.

Mikor hazudtam

Egy középkorú nő és egy fiatal férfi egy szobában. Az egyik képtelen hazudni, a másik azért van ott, hogy megtanítsa. A kezdeti hűvös távolságtartásból hirtelen felizzik közöttük a levegő. De utána egyáltalán nem az történik, amire a sztereotípiákhoz szokott néző számít.

Elhallgatások, félrevezetések, leleplezések, csapdák, folyamatosan változó hatalmi pozíciók, kegyetlen játékok, szövevényes viszonyok és egy végig lappangó titok – a Mikor hazudtam-ban, Tasnádi István váratlan fordulatokkal teli, a társadalmi szatíra és a politikai pszichothriller pengevékony mezsgyéjén egyensúlyozó, komoly morális kérdéseket feszegető új darabjában semmi nem az, aminek első látásra tűnik.

Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás játsszák a feszültséggel teli kamaradrámát, amelyet maga a szerző visz színre. A Fédra Fitness, a Kupidó, az Apád előtt ne vetkőzz és a Tapasztalt asszony után ez lesz Tasnádi István ötödik rendezése az Orlai Produkciónál. Az előadás a 6szín repertoárjára kerül 2024 januárjától.

Múviláv – Majdnem, mint a filmeken

Trokán Nóra és Klem Viktor játsszák a zenés romkom-fantáziát, amely a filmtörténet ikonikus jelenetei és legromantikusabb dallamai köré épül. Az érzelmektől izzó színházi este korábbi verziója áthangszerelve, a 6szín intim terére finomhangolva szeptember 16-tól látható.

A bemutatók sora 2024-ben is folytatódik, a tavaszi premierek között igazán izgalmas darabok, újabb „nagy dobások” várhatók!

Szeptemberi és októberi előadásainkra már kaphatók a jegyek, és a rendkívül kedvező árú, 3 előadásra érvényes szabadbérleteket is meg tudják vásárolni.

Érdemes minél előbb beszerezni a jegyeket és a bérleteket is, mert bár nagyon szeretnénk a jelenlegi árakat megtartani, az emelés nálunk is egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik.