Az Orlai Produkciós Iroda az idei színházi évadban még a korábbiaknál is nagyobb lendülettel mutat be egymás után sikerdarabokat. Különlegességek követik egymást, legek és rekordok évada ez. És még ebből a különleges repertoárból is kiragyog egy-egy kiemelt figyelmet érdemlő gyöngyszem. Ezek egyike a nemrég a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház színháztermében bemutatott intim, személyes mű, melynek alapja Thomas Mann regénye.
Az előadás különféle színházi műfajjal kísérletezik: egyszerre performance, hangjáték és monodráma, amelyben az élet, a színház és az irodalom szétválaszthatatlanul összefonódik és sajátos viszonyba lép egymással. A színész pedig, aki ezt a csodát valóban életre kelti: Kulka János.
Talán nem véletlen, hogy jelenleg a még meg sem hirdetett decemberi jegyekért folyik már ádáz küzdelem. Mindenki információt gyűjt, a nézők beírják naptáraikba a várható jegyvásárlás megnyílásának dátumát. Érkeznek kommentek vidéken élő nézőktől, hiszen ők sem akarnak lemaradni róla. A darab bemutatását tehát minden korábbinál nagyobb várakozás előzte meg. Megérdemelten.
Havas hegyek között egy férfi mozdul a szállodai szobában. A karmester megszokott rutinnal készülődik az esti koncertre. Múlnak a percek, türelmesen várja a taxit. Az idő egyre lassabban telik, s nem jön érte senki. A korábban megnyugtató, otthonos egyedüllét egyre idegenebbé válik számára – valami megváltozott.
Tulajdonképpen ez a kerettörténet, melybe a rendező, Csuja László finom érzékkel emeli be Gustav von Aschenbach történetét. A történet középpontjában a híres, idősödő német író áll, aki alkotói válságba kerül, és ennek megoldására utazni kezd. Útja során Velencébe érkezik, ahol találkozik egy lengyel fiúval, Tadzióval, aki lenyűgözi őt szépségével és ártatlanságával.
Aschenbach rajongása Tadzio iránt egyre mélyebb és megszállottabb lesz, ám ezzel párhuzamosan az író erkölcsi válságba is kerül. Miközben a városban kolerajárvány terjed, Aschenbach nem tud szabadulni vonzalmától, amely a művészi tökéletesség és az emberi szenvedély szimbolikus kifejeződésévé válik számára. Aschenbach egyoldalúan csodálja Tadziót, aki számára a tökéletes szépséget és ártatlanságot testesíti meg. Kapcsolatuk Aschenbach belső világában, művészi és érzelmi téren bontakozik ki, egyfajta esztétikai megszállottsággá válva. A történet vége tragikus, hiszen Aschenbach végül Velencében, a halál árnyékában veszti életét.
Kulka János jelenléte már önmagában is ajándék. A szemünkbe néz és értjük a pillantását. A kapcsolódását a történethez, és a szoba közegét, ahol karmesterként tölti az idejét. Finom, elegáns gesztusai nem engedik, hogy egy pillanatra is levegyük róla tekintetünket. És bár csordultig telt nézőtér figyeli minden mozdulatát, ő nyugodtan végzi a szerepe szerinti rituálékat, melyek nem csak figyelmünkre, de érzékszerveinkre is hatnak. Sertepertélése, mozdulatai, készülődése megnyugtatóan hatottak rám. Akárcsak a hangja és történetmesélése.
Még pontosan emlékszem Roy Cohn harsányságára, vagy az Egyszer élünk egyenruhás szovjet parancsnokának kérlelhetetlenségére. Mégis, ez a Kulka János sok szempontból többet mutat meg magából, mint a korábban ismert. Végtelen bölcs nyugalom ül az arcán. 58 éves volt, amikor az életében egyik napról a másikra minden megváltozott. Sokat, sokan aggódtunk érte. Az élet igazságtalan és kegyetlen sokszor. Mégis kell, hogy létezzen valami nagy rendező erő, hiszen az életmű nem maradhatott elismerés nélkül: a jól megérdemelt Nemzet Színésze cím talán újra hitet és erőt adott neki. Mert azt a színpadi jelenlétet, rezignált és bölcs nyugalmat, szeretetet, ami árad a lényéből, létezéséből, nem lehet tanulni. Azt meg kellett fejlődni. Az viszont szintén látványos, hogy Kulka látszólag nem öregszik. Mintha csak tegnap láttam volna utoljára színpadon. Igaz, a betegsége után játszott az Árvácskában és a Trojka egyes előadásaiban, ám egyes egyedül, monodrámában most először látható azóta.
Nem titok, hogy az előadás számos ponton csalhat könnyet a szemekbe, alkattól, lelkiállapottól függően. Nálam ennek egyik kulcsa a bőröndök megjelenése volt. Bőröndhöz kapcsolódóan őrzök a lelkemben egy eleven emléket. Egy réges régi szilveszteren, amikor a szüleimmel utaztunk el ünnepelni, az újév reggelén felébredve arra nyitottam szemet, hogy édesanyám viszi be a bőröndjét a szobába és bepakol a hazaútra. Néhány hónap múlva a mennyországba költözött, és ezt a bőröndös pillanatot úgy őrzöm az emlékeimben, hogy ő akkor már erre az utazásra készült. Most, amikor megláttam a bőröndöket az előadásban, ezer emlék tört fel bennem. Kulka bőröndjeit is elraktározta az elmém egy életre.
A történet szerves része az előadás hanganyaga, mely a Parlando Studio 2006-ban megjelent, Bajomi András által rendezett hangoskönyve alapján készült. Tele van vágyakozással, szenvedéllyel, az elérhetetlen beteljesülés, a szilaj nyughatatlanság és a sorsszerű magány fájdalmával. Gyönyörűen ír le plátói szerelmet, kíváncsiságot, szerelmes figyelmességet és valami nagyon alapvető, részletgazdag, szeretetteljes közeledni akarást egy másik ember felé. Létezik ez még a világon?
Ezen a meghitt estén megtörténik a csoda. Megszületik egy olyan pillanat, amit nem lehet körülírni, vagy szavakba önteni. Át kell élni. Megható és katartikus történet, megtisztulást hoz. Egyúttal reményt is ad, hogy érdemes méltósággal viselni a gyűrődéseket, csapásokat, melyeket az élet ránk mér, mert elérkezik a pillanat, amikor a szenvedés és a fájdalom értelmet nyer, életet ad és küzdésre buzdít. Sok előadást kívánok a történetnek és erőt, jó egészséget az alkotó csapatnak.
