Hernádi Judit a Nők Lapjának beszélt az évadnyitó bemutató, A legenda háza kapcsán a női feladatokról, az erős nőkről, az abúzusokról és azok áldozatairól.
Ősszel mutatják be A legenda háza című színdarabot az Orlai Produkcióval. Egy visszavonult legendás színésznőt játszik, akinek az isten háta mögötti házába érkezik egy nála harminc évvel fiatalabb filmes. A színdarab sillabuszában azt olvasni: az erős nőkről szól. Milyenek az erős nők?
Olyanok, akiknek nagyon is lényeges dolog az életülben a hivatásuk. Tulajdonképpen kár – sőt inkább baj –, hogy azt kell mondani: nők. Azt kellene inkább mondani, hogy emberek. Ez a darab egy kicsikét azokról a nőkről szól, akik áldozattá válnak, abúzus áldozataivá. Klasszikus meetoo-helyzetben, aminek persze sokféle fokozata van: gyenge, közepes, erős. Harminc éve nálunk is teljesen más világ volt, de akkor abban éltem, beleálltam és tettem a dolgom. És nem voltam áldozattípus. De ha elkezdem megkapargatni az életemet, tulajdonképpen rájövök, hogy én is kerültem ilyen helyzetbe vagy a közelébe. Ám mivel engem nem igazán bántottak ezek a dolgok, azonnal megoldottam őket, és baromi hamar túl voltam rajtuk. Talán azért, mert én úgynevezett erős nőnek számítok, és ezért az életemet mindez nem határozta meg. Vagy legalábbis nem azzal foglalkoztam, hogy meghatározza-e. Aztán persze lehet, hogy meghatározta, és lehet, hogy a világ nem lenne olyan, amilyen.
De azért biztosan változott azóta valamelyest a helyzet...
Változott. Akkoriban többet kellett elviselnie és több mindenhez kellett alkalmazkodnia egy nőnek. Ugyanakkor mégis alig mentünk előre, hiszen az embernek a belső problémáit ugyanúgy meg kell oldania. És nagyon kell érteni ahhoz, hogy valaki képviselni tudja saját magát. Egy kicsikét talán jobban meg van ez támogatva ma már, de ha egy nő nem áll a sarkára, akkor most is elesik.
Kitől lehet megtanulni, hogy az ember ilyen legyen?
Senki mástól, mint saját magunktól. Én biztos, hogy nem fogok erről kurzust nyitni. Nem tudok tanácsot adni senkinek – mint ahogy a színdarabban sem a fiatal nőnek. Hacsak annyit nem, hogy tudni kell, ki mit tart fontosnak az életében. Ugyanakkor a női lét nehéz. Főleg azért, mert közben ott a család, ls a családban a nők dolga igenis több. Páldául ja már csak azt vesszük, az is nagyobb teher, hogy a gyermeket ki kell hordani. Az bizony kilenc hónap – és a hozzá tartozó két-három év mindenképpen a nőt terheli, aki ebben az esetben kiesik a munkából. Így megszakad a folyamatosság, és ezt nehéz feldolgozni.
(...)
Ha ön néz körül a világban, mi érinti meg? Mi tölti el örömmel?
Hogy még egyáltalán van. Hogy él. És hogy vannak még madarak! Szeretem nézni, etetni őket.
Nyomasztja valami? Változtatna bármin is?
A világ megy a maga útján, én ezen nem tudok változtatni. Pedig régebben megpróbáltam. (...)
Mi a feladata?
Hogy csináljam azt, amit csinálok – amíg bírom. Ennyi. Nincs más. Csak hogy éljek még egy kicsit. És aztán hagyjam abba. Mint ezt az interjút.
