Az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatója a Katona József Színházzal együttműködve készült el. A Lavina című előadás a Belvárosi Színházban látható, rendezője Pelsőczy Réka. A rendező személye önmagában garancia arra, hogy egy tartalmas, bár nem könnyed estének lehetünk a részesei nézőként. Bár az előadásnak remek a humora, és a benne megjelenő családi helyzetek, párbeszédek és konfliktusok alaphangon ismerősek mindenki számára, mégis egy nehéz, mélyen a lélekbe hatoló tanmesét élhetünk át. Pelsőczy Réka színészként és rendezőként is fajsúlyos és nagyon emberi. Kiválóan ismeri a játszmákat, esendőségeket, az ember tökéletlenségét, és remek érzékkel ragad meg pillanatokat, helyzeteket, életképeket, melyek nézőként azáltal szabadítanak fel, hogy rájövünk: ez nem csak velünk történt már meg. Ez egyben a katarzis kulcsa is. Az előadásból árad a humanizmus, az ember szeretete annak minden hibája és ócskasága ellenére.
A Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda társulata remekül működik együtt. Termékenyen hatnak egymásra, az eredmény pedig egy jól érthető, szerethető és tanulságos előadás, mely segíthet átértékelni egyéni viszonyainkat és viszonyulásunkat másokhoz, főként a családunkhoz.
Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot. Elvégre hogyan lehet arról beszélni, ha egy családfő a veszélyből első ösztönében nem a gyerekeit, hanem a telefonját menti ki?
A történet fő sodrát Tomas (Mészáros Béla) és felesége Ebba (Járó Zsuzsa), valamint gyerekeik, Vera (Sándor Rebeka Sofie / Vas Hanna Regina) és Harry (Tereczi Dániel Tamás / Mester Máté) családi síelése képezi. Bár kikapcsolódni érkeztek, mégis mindig van valami, amin tudnak civakodni, mérgelődni, duzzogni. És persze ahány ember, annyiféle akarat, amiben természetesen sosincs egyetértés. Egy családi vakáció kisgyerekekkel nem könnyű műfaj, pláne ha a férj ilyenkor sem tud leválni a mobiljáról. Ez okozza majd a fő konfliktus kirobbanását is.
Mindeközben egy másik pár történetét is megismerjük. Jenny (László Lili) és Mats (Száraz Dénes) kapcsolata látszólag gyökeresen eltér Tomas-éktól, azonban a két pár beszélgetései lassan oda vezetnek, hogy az egyiknél kialakult konfliktus, és az általa felvetett kérdések szinte észrevétlenül átszivárognak a másik pár életébe is, módszeresen mérgezve a bizalmat és a szeretetet.
Az életben vannak helyzetek, amikor ösztönösen cselekszünk. Nem lehet mindenre felkészülni. Bármennyire pragmatikus és két lábbal a földön járó is az ember, vannak olyan események, melyek kizökkentik. Ilyenkor gyakran nem tudatosan, nem szándékosan tesszük, amit teszünk. Semmiképp nem akarunk másnak ártani, de védeni akarjuk önmagunkat. Krízishelyzetben gyakran olyan döntéseket hozunk, melyekre aztán később talán nem is emlékszünk. Adott egy beszűkült tudatállapot, és az azonnali döntéshozatal nyomása úgy, hogy egyáltalán nincs idő mérlegelni. Ki mit tenne ilyenkor?
Ezt a kérdéskört járja körbe a Lavina története. Persze nem tudományos és pszichológiai, sokkal inkább erkölcsi oldalról. Felelősségre vonható-e a krízishelyzetben cselekvő ember, aki világ életében a családjáért élt és dolgozott, de egy adott pillanatban mégis a saját bőrét menti? Elvárható-e egy előre nem látható és semmilyen szinten nem tervezett, hirtelen helyzetben a tudatos döntés? Van-e jogunk ítélkezni a másik ember döntése felett? És talán a legfontosabb kérdés: mi vajon másképp cselekedtünk volna? És ha igen, biztosan úgy?
A történetben bemutatott karakterek hétköznapi emberek. Esendők, közülünk valók. Ezért is tudunk nézőként empátiával viseltetni bármelyik szereplő iránt. Mindenkiből, akit a színpadon látunk, van bennünk egy kicsi, és nálunk is változó, hogy mikor épp melyik tulajdonságunk, vagy ha úgy tetszik, énünk érvényesül erősebben a mindennapi életben. Pálcát törni nem lehet és nem is kell egyik szereplő, vagy annak döntései felett sem. Következtetéseket és tanulságot is azzal a kérdésfeltevéssel együtt érdemes levonni, hogy mi vajon hogyan döntenénk egy váratlan krízishelyzetben?
Az előadás csodásan megidézi a téli síelés hangulatát. Tihanyi Ildi díszlete ötletes és többfunkciós, kiválóan használja és alakítja a teret a helyszínváltozásokkal. A történet és az idő jól követhető, nem ugrálunk és nem veszünk el az idősíkok tengerében. A már említett színészek mellett Ullmann Mónika, Tóth Zsófia és Rohonyi Barnabás színesítik játékukkal az előadást.
Számomra egy mozzanata van a történetnek, melyben személyesen eltérően reagáltam volna. Az előadás egy bizonyos pontján Tomas gyakorlatilag összeomlik. Mészáros Béla több alkalommal is hangot ad szélsőséges érzelmeknek, időnként vele üvöltünk. Tomas hiába bizonygatja Ebbá-nak, hogy döntésében nem vezette rossz szándék, vagy tehetetlenség, a nő hajthatatlan marad. Magyarázatot, bocsánatkérést követel. Konfliktusuk odáig eszkalálódik, hogy felsejlik az elválásuk lehetősége végső megoldásként. A magam részéről, ha adott lenne egy helyzet, amit a társam szerint talán nem kezeltem jól, de szándékosan nem akarok rosszat tenni, és ő belekényszerítene abba, hogy másként gondoljak erre, vagy kérjek bocsánatot olyanért, amit szerintem nem követtem el, én lehet, hogy nem akarnám az igazamat bizonygatni egy ilyen társnak, és nem kapkodnék utána. Persze mind mások vagyunk, ezt mutatja meg gyönyörűen a történet is.
A darab végén persze van egy csattanó, aminek kapcsán csak annyit mondhatok: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Az izgalmas és fordulatos történet, az érzelemgazdag színészi játék, a kiváló emberismeretről tanúbizonyságot tevő rendezés mind erős érvek amellett, hogy a Lavina hamar közönségkedvencéé váljon. Nem megúszós darab, tényleg ránk zúdul, de ha szerencsénk van, a megfelelő tanulságokat levonva mászunk ki belőle.
