Maró és fájóan humoros kortárs szövegek elegyednek ismert örökzöld slágerekkel a Budapest, Te! című előadásban.
Utazunk Budapesten, buszon, villamoson metrón. Az egész olyan, mint egy megállíthatatlan körforgás. A Budapest, Te! című előadás díszlete is egy forgó. (Tervező: Kálmán Eszter) Beszállunk és nincs megállás. A szerkezet repít, magával ragad és ki tudja megáll-e egyáltalán. Létezik-e végállomás? Társaságban vagyunk, mégis minden és mindenki idegen, végül pedig ott maradunk, magányosan, nagyon is egyedül.
A nagyváros, Budapest az ihletője a Pelsőczy Réka által rendezett előadásnak, amely nem más, mint egy zenés városnézés. De szerencsére nem akármilyen. „Pest azért is jó, mert vicces megfigyelésekre ad lehetőséget annak, akinek legnagyobb szórakozása a társadalmi szafari” – hangzik el.
A rendező és Zöldi Gergely olyan szöveget szerkesztett össze, kortárs irodalmi szemelvényekből, improvizációkból és híres pesti örökzöldekből, amely egy idő után nem csupán megperzsel, hanem egyszerűen beszippant. Egymásba tolódó mondatok, életérzések, kiáltások sorozatát halljuk. Nagyon is ismerősek, hiszen a javát mi magunk is használjuk. Csakhogy itt, mint egy jókora bőségtál, feltálalják nekünk és épp az állapotunk, a pillanatnyi befogadókészségünk szerint válogathatunk belőle. A tematikák is találóak, a pesti polgártól a társkeresésig.
És a felsorolt helyek! Az egyik jelenetben a nő azzal szembesíti a férfit, hová nem vitte még el. Halljuk egymás után a helyek neveit, és egy idő után felsóhajtunk – azért, mert már jártunk ott, vagy azért, mert el szeretnénk oda jutni. A mondatok, a dialógusok lazák, olykor provokatívak, vagy szabadszájúak, de otthonosak. Olyanok, mint Budapest! Néha utáljuk, vagy egyenesen gyűlöljük, mégis ragaszkodunk hozzá. Fogva tart, nem enged el! Arról a slágerekben megénekelt sok átmulatott, átcsókolt pesti, vagy budai éjszakáról nem is beszélve. Akadnak megrendítő epizódok is az előadásban: amikor például halljuk az Egy régi nótát hoz Budáról át a szél című slágert és ez összeér egy újfasiszta fiatalember szenvedélyes érvelésével és a „mocskos zsidók” kórussal.
A sétavezetőink – Járó Zsuzsa, Péter Kata, Nagy Dániel Viktor, Radnay Csilla, Takács Zalán, Gombó Viola és Börcsök Olivér – remek csapatot alkotnak. Mindannyian kiválóan énekelnek, egymásra figyelésük, közösséggé válásuk a produkció javára szolgál. Érződik, hogy örülnek a közös játéknak, egymásnak.
És képesek egy-egy pillanatra kiragyogni is, például Radnay Csilla a Zenés étlapnál, Péter Kata pedig a Palatinus jelenetben szinte felrobbantja a színpadot. A zenei vezető Wagner-Puskás Péter élőben celebrálja a muzsikát, amely egyszerre szívhez szólóan nosztalgikus és nagyon is modern. Keszei Bori jelmeze és Bodor Johanna koreográfiája szintén vivőeleme az előadásnak. Mások mellett Erdős Virág, Pereszlényi Erika, Török András, Maros András, Nádasdy Ádám, Háy János, Szabó Győző és a 100 szóban Budapest szerzőinek szövegei felerősítik az egyébként is többnyire metszően pontos dramaturgiát. A végén megszólal Máté Péter – S. Nagy István slágere, a Fények városa. Pátosz és elégia.
És ez mind a mi Budapestünk, a csodás, felemelő fényekkel és a mérgező, fojtogató árnyékokkal együtt.
