Könnyű azt mondani, hogy ne a sebeid határozzanak meg téged, végezz önismereti munkát és akkor az elakadásaid megszűnnek. Gondoskodj a támogatókról, ha jót akarsz, de ne dilizz be, legyél társadalom-konform, különben negligálnak. A traumád egy sztorinál ne legyen több a környezeted számára – az megterhelő -, és kéretlen jótanácsaik után számolj be a javulásról, hogy elégedettek legyenek magukkal. Ám ha valakivel baj történik, előfordul, hogy „elveszik”, csak látszólag „van meg” és ilyenkor a legkevésbé sem rendelkezik annyi erővel, hogy mindezeket elvégezze. Na, innen szép nyerni.
Horváth András Dezső egyetemista fiú hősét megtámadják, fizikailag bántalmazzák, ettől kezdve romokban az élete. A szexuális is, de úgy az egész a maga valójában. Hogyan lehet hat keserves évet a legszebb ifjú férfikor és a mindenféle tapasztalatszerzés idején túlélni? Naponként. És legfeljebb túlélni. Aki bajban van, hullámvasutazik, egyik nap majdnem normális, a másikon azt érzi, hogy áll az élete, és nincs menekvés.
Dékány Barnabás 90 percen keresztül – félelmetesen jó idő- és erőbeosztással – mesél. Közben perfekt módon kezel multimédiás eszközöket, zenél, sőt karmestere saját magának. (Általában nem szeretem a „technikát”, féltem tőle a színészi játékot és az előadás természetességét, de ez a vizualitás, attraktivitás, amit kaptunk-láttunk, nagyon a helyén volt.)
Szenvedésről szóló előadáson ilyen jól még nem szórakoztam: őszinteség, humor, rácsodálkozó pokoljárás, eszköztelen – valójában éretten sokeszközű – nagy fesztávú színészi játék. A remény roppant fárasztó dolog, de ebben az előadásban több van: a rejtett, nem tudatosított bizakodás természetessége. Zéró melodráma, a nézők számára lehetősáég van érzelmi kapcsolódásra nemtől és kortól függetlenül. A partnereket hang- és képbejátszás adja, jól összeválogatva az eltérő hangi karaktereket. Apa, pszichológus, első- és nagy szerelmek, abszolút futó kapcsolatok, támadók: mindenki megvan. Mint egy nagyfilmben.
Egy olyan világban, ahol semmi sem természetesebb az erőszaknál és semmi sem nehezebb annak következményei kezelésénél - vagyis itt és most - minden megengedett, hogy csökkenjen a fájdalom, és hősünk mindent ki is próbál, szép sorban. Rendezi a még a földön rendezhető kapcsolatait, viseli a veszteségeit, ígéret nélkül viszi előre az életét, akkor is, ha nehéz. Úton van, ráadásul jófelé, így felszabadító az előadásvég. Van olyan, hogy könnyebb lesz.
Georgita Máté Dezső rendezése tempóérzékeny és feszes, Dékány Barnabás optimális életkorban, jelentős energiákat mozgat szinte láthatatlanul.
És az Orlai Produkció olyan társadalmi témákat hangosít ki újra, amely valójában „közszolgálat” – jelentsen ez bármit is - dolga lenne.
Menjen, nézze az előadást mindenki, aki teheti.
