Édouard Louis önéletrajzi ihletésű regénye, a Leszámolás Eddyvel (En finir avec Eddy Bellegueule az eredeti, az angol címe pedig The End of Eddy) 2014-ben jelent meg francia nyelven. Magyarra Pataki Pál fordította le ezt a közel 200 oldalas kötetet, ami 2015-ben látott napvilágot az Ab Ovo Kiadó gondozásában. A Leszámolás Eddyvel-t számtalan nyelvre ültették át, és a földgolyó minden táján jókora érzelmi hatást vált ki az olvasóból. Vagy szeretik, sőt mi több, rajonganak érte, vagy taszítja őket, netán undorodnak tőle. Ez a meglehetősen szélsőséges indulatokat gerjesztő könyv az alapja a Leszámolás velem című monodrámának, amit Zöldi Gergely és Rába Roland alkalmaz színpadra. Világpremier szemtanúi lehettek azok a nézők, akik 2017. március 7-én láthatták a darabot a Jurányi Inkubátorház Kamaratermében.
Édouard Louis igen fiatal író, 25. életévét sem töltötte be: 1992-ben Édouard Bellegueule-ként született az észak-franciaországi Picardie-ban. Írói nevét 2014-ben vette fel. Rokonai és tágabb környezete körében nem volt népszerű, mert annyira kirítt közülük, ugyanis saját neméhez vonzódik, és ez már gyermekkorában kiderült, kamaszként sem „nőtte ki”, és nem rejtette véka alá. Abban, a férfi és a női szerepeket hagyományosan értelmező közösségben tudták, valahol vannak homoszexuálisok, csak azt nem bírták felfogni, közöttük is akad ilyen, ezért a falu apraja és nagyja csak bántotta és megalázta. A kopasznyakú tyúk – jelen estben kakas – helyzete, azaz üldözése és halálra csipkedése az északi sarktól kezdve a déliig mindenütt egyforma. Ilyen szörnyű – a szociológia tudományának terminus technikusa szerint – diszfunkcionális család a földgolyó minden pontján megtalálható, amelynek tagjai mindenütt ugyanúgy bánnak egymással. Az a viselkedésforma a tipikus, amikor a megerőltető fizikai munkáért csupán fityingeket kapó, alkoholista, erőszakos és durva apa szabad perceiben a kocsmában bandázik a haverjaival. Ha virágos jókedvében, alaposan beszeszelve hazaér, gyorsan begurul, egy-kettőre eljár a keze, oda sem figyel, és úgy öt-hat taslit pillanatok alatt lezavar. Irgalmat nem ismerve, ridegen bánik utódaival, főképp a fiaival, mondván, embert kell faragnia belőlük. Szeretetről, megértésről fogalma nincs, ugyanis ő nem puhány, hanem tökös férfit akar nevelni. Nemzedékről nemzedékre ez magatartásminta öröklődik, ebben a mikrokozmoszban vegetálóknak ez tűnik természetesnek. Az anyák semmiben nem különböznek férjeiktől, hiányzik belőlük bármiféle együttérzés, naphosszat csak pletykálkodnak, kövérek és slamposak, szeretnek a pohár fenekére nézni, szavaikkal sokkalta mélyebb lelki sebeket ejtenek gyermekeiken, mint az jó pár kék-zöld folt, amit a hirtelen lekevert nyaklevesük okoz. Az igazi, a fél- meg az unokatestvérek is egymás ellenségei, mintsem segítői.
Ilyen Eddy családja is. Ebben a kilátástalan, lehúzó közegben morzsolgatja mindennapjait, amik egészen tinédzserkoráig tartanak, ekkor ugyanis sikerül kitörni, elmenekülni innét, mert felveszik Párizs egyik elitiskolájába. A színdarab főszereplője kálváriájának összes stációját részletesen elmeséli. Hangneme némely esetben távolságtartó, mi több, szenvtelen elbeszélői stílusú, zömében inkább túlfűtött, mert az átélt megpróbáltatások miatt hatalmas viharok dúlnak benne. Nagy Dániel Viktor mindent kritikát kiálló módon kelti életre Eddyt. Nem veszi a figurát látványosan „buzisra”, visszafogottan alkalmazza a kecses testtartás, a mórikálás, a selypegés meg a dögös nézés lehetőségeit, Bánki Rózsa jelmeze: a magas sarkú szandál, az ülepes nadrág azonban nem hagy kétséget nemi identitása felől. Nem csupán a címszereplőt személyesíti meg, hanem a szűkebb és a tágabb család tagjait meg a falu lakosait is. Ezeknek a karaktereknek a megformálásban a kissé hevenyészettnek tűnő, karikatúraszerű, elnagyolt ecsetvonásokkal rajzolt bábok segítik. A közönséget annyira megfogja művészi teljesítménye és avatott színészi játéka, hogy amikor vége van az előadásnak, csak ülnek és ülnek, még tapsolni is elfelejtenek.
Mindig nagy kihívás és rendezőpróbáló teendő regényt színpadra vinni úgy, hogy ne sérüljön, hanem megmaradjon az eredeti mondanivalója. Rába Roland rendezőnek sikerül ezt a cseppet sem könnyű feladatot maradéktalanul megoldania. Letaglózó élményt nyújtó produkció, amin nem lehet elmélázni, hanem apránként végig kell gondolni, és leszűrni a tanulságokat. Legfőképpen azt, hogy mennyire meghatározó elem bárki életében a család, mert az felemelhet, de el is tiporhat, szeretettel vehet körül, de támadhat is, magához ölelhet és kitaszíthat is.
