Minden ötödik órában címmel április 10-én az Átrium Film-Színházban mutatják be legújabb rendezését. A darab témája a családon belüli erőszak. A Metropol kérdezte Bozsik Yvette-t.
Magyarországon minden ötödik órára jut egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos bírósági ügy: bár egyre többet hallani a témáról, bőven van még mit elmondani. Így érezte ezt a 18 éven felülieknek ajánlott előadást létrehozó alkotói csapat is. Bozsik Yvette balettművész-koreográfussal beszélgettünk az előadásról.
Miért épp most született meg az előadás?
– Az előadás apropóját Eleanor Mercier, egy francia hölgy anyaga adja: ő egy párizsi segélyközpontban dolgozott, és leírta minden egyes hívás első mondatát. Ebből az anyagból adott elő tavaly a stockholmi Bergman-fesztiválon egy részletet Fullajtár Andrea, és az ő ötlete volt az is, hogy darab készüljön belőle. Andrea, akivel már a Vagina monológokban is nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, ragaszkodott ahhoz, hogy női rendező dolgozza fel a témát. A társadalmi igazságtalanságokkal foglalkozó kérdések amúgy is közel állnak mindkettőnkhöz.
Milyen egyéb forrásokból táplálkozik még a darab, mennyire lett egységes történet?
– Szabó-Székely Ármin dramaturg kutatott a témában, felvette a kapcsolatot a NANE egyesülettel, amelynek munkatársa, Tóth Györgyi konzulensként dolgozott velünk. Eredeti anyagokat, periratokat használtunk, valamint irodalmi anyagokat Bergman Fanny és Alexander című drámájából. Az előadásnak egységes stílusa van, de sok történettel foglalkozik, amelyeket erős képekbe fogalmazott jelenetekben dolgozunk fel. Az erőszaknak, ezeknek a pillanatoknak a lélektanát, feszültségét akarjuk megmutatni, a csendet, a szorongást és a félelmet szöveg, mozdulatok és képek segítségével.
Hogyan zajlott a NANE-val közös munka?
– Az olvasópróba után minden szereplő találkozott Tóth Györgyivel, ő beszélt a helyzetről és annak társadalmi beágyazottságáról, arról, ami kíséri. Ez nagyon nagy sokk volt, bennem is sok csatorna nyílt ki, elfelejtett gyermekkori traumáim felszakadtak. Ezeket mind beépítem a darabba. Az együttműködés folyamatos, tanácsokat adnak, lesz szóróanyaguk az előadás helyszínén is, hiszen valószínűleg lesznek a közönség soraiban áldozatok vagy bántalmazók is. Nagyon érzékeny a téma, de a darabot meg kell nézni, mert terápia is. Sokféle szempontból körbejárjuk a témát, és nem lesz mindig sírhatnékja az embernek, lesznek felszabadító pillanatok is. Az előadás a témát szeretettel teli eszközökkel is megközelíti.
Lesz tehát a darabnak felvállalt küldetése, tájékoztató szerepe is?
– Kiderül majd az előadásból, hogy az erőszak sokféle lehet, például lelki agresszió is, vagy irányulhat kisgyermek ellen, azzal is, ha nem viszik el orvoshoz, vagy hagyják, hogy vizes zokniban maradjon. A döntéshozó férfiak figyelmét is fel szeretnénk hívni, bízva abban, hogy ők tudnak törvényi változást hozni. Most addig nem tehet semmit sem a rendőrség, amíg nem folyik vér.
A médiában egyre kevésbé tabu a családon belüli erőszak, a művészettel is hasonló a viszonya?
– A művészetben nincs olyan, hogy tabutéma, érzékeny művészek kellenek. Az önkifejezés szabad, az a kérdés, hogy eljut-e a közönséghez. Ez a fontos. A Vagina monológok hazai előadásának elkészítésekor is én voltam az első, aki ehhez a témához nyúlt. Nem érdekelnek a divatok, a Bozsik Yvette Társulattal vakokkal, fogyatékosokkal, mozgássérültekkel is csináltunk már előadást.
Próza, tánc és színészi játék hogyan működnek együtt majd a darabban?
– Alapvetően prózai színház lesz ez. Mind a színészek, mind a táncosok mozognak és beszélnek is, és sokszor a mozdulatlanság és a képek ereje lesz a meghatározó.
