Továbbra is olyan világban élünk – különösen a média területén –, amelyben a férfiak hozzák a döntéseket. A #metoo, a cancel culture is inkább a befolyásos férfiak túlkapásairól szól, bár vannak erős asszonyok, akik szintén simán hozzák ezeket. Penelope Skinner egy excentrikus színésznő történetét vetette papírra, akit a híres rendezővel való szerelmi afférja arra késztetett, hogy sikerei csúcsán eltűnjön. A szereppel Hernádi Judit újabb lehetőséget kapott megmutatni, hogy maga színházi lioness.
Lehet, ez gyenge szópoén arra, hogy a darab eredeti címe: Lyonesse, ami egy eltűnt föld valahol a Scilly-szigeteken túl, ahová Tennyson képzelte Cornwall elsüllyedt világát. Ide vonult vissza harminc éve Ellen, az egykor híres és kicsit hírhedt, de feltétlen kvalitásos színésznő, bántalmazó szakmai partnere elől. A sztoriban Kate, a Lilith Entertaiment tartalomfejlesztője megbízást kap, szerezze meg Ellen élettörténete filmjogait. Így Cornwallba utazik, hogy rávegye a színésznőt eltűnése okának felfedésére, ami véget vettet ragyogó karrierjének. Emlékeztet ez kicsit a Sunset Boulevard Norma Desmondjának történetére, annak egyfajta hippiváltozata, ötszereplős kamaradarabként.
A történet elején nehéz elhinni a kényszeresen bocsánatot kérő, szeleburdi Kate-ről, hogy Oxfordban végzett, és harmincas médiavezető. Ehhez akaratgyenge a karakter, hisz kényszeres megfelelésre beprogramozott, középosztálybeli kényelemben élő nő, aki még maga is megkérdőjelezi saját ítélőképességét, mert egy kisgyermekkel és férjével sem bír el otthonában. Hamar ráununk Kate (László Lili) állandó hátrálására, kezei tördelésére, hajtincsei tikkelő simítására. Férje, Greg (Schruff Milán) egy vadbarom, akinél a nő – saját felesége is – látszatra lehet egyenrangú, de egyenjogú soha. Nőgyűlölő, énközpontú, a négy fal között verbális erőszaktevő. Ahogy Kate, úgy Greg is középszerű, csak férfi lévén, nagyobb ehhez játéktere és hatalma. (A való életben persze az ilyen kényszeresen irányító férfiak, sokkal alattomosabb módszerekkel dolgoznak.)
Kate főnöke, Sue (Ullmann Mónika) vázlatosan kidolgozott, sztereotip figura. Szőke ötvenes, feszesre edzett popóval, már túl két férjen, összesen négy gyerekkel és öt kutyával, erős képmutatással és nulla morális érzékkel. A számok, a siker érdekli, úgy lép át Kate-en és Ellenen, akár egy banánhéjon az aszfalton, saját sikerforgatókönyve és fordulata van Ellen élettörténetére, amibe nem kócolhat bele holmi igazság. A darab ötödik szereplője Chris, a Cornwallba menekült költőnő, megint csak felskiccelt karakter. Járó Zsuzsa azonban képes egyedi színt adni a tizenegy macskával élő leszbikus hippinő figurájának. Eljátszik egy világ ellenében páncélt húzó, a jég hátán is talpon maradó nőt, annak belső töröttségét és erős vágyát arra, hogy szeressék, a képességét a gyengéd figyelmességre mások iránt.
Amiért a színrevitelnek mégis abszolút létjogosultsága van, az az újabb szép színészi megmutatkozás, kihívás Hernádi Judit számára. Az Orlai Produkciós Iroda a sokadik erős, egyben extravagáns figurát hozza ki a színésznőnek a Mindent Éváról, Az oroszlán télen, Becéző szavak, Amy világa után.
Látványos már első színrelépése úszódresszben, gumicsizmában és nercbundában, fejszével a kezében. A rutinos néző azonnal sejti, ez egy one woman show. Szakács Györgyi jelmezeiben fantasztikusan néz ki hajdani imázsát idéző flitteres estélyiben, de még otthoni ruhaként hordott galabeában is. Különc nő, aki sérelmekkel élt élete utolsó felvonásához érve szembenéz a múltjával, ha retteg is, hogy oda már a varázsa. Remek jelenet, amikor Ellen–Hernádi Chris–Járó speciális effektusaival kísérve „előadja” színészi múltját, ahogy maga megfelelőnek tartja azt, hogy lássa őt újra a világ. Hernádi Judit képes megmutatni a nőben élő ösztönösséget, vadságot, és az érzését, hogy tudja, ez az utolsó esélye kitörni csapdájából, amelybe egykori szerelme, egyben sztalkere taszította. Empátiával, méltósággal és drámai erővel játssza el egy idős színésznő megfakult csillogását, elpazarolt élete feletti mélységes szomorúságát. Elveti a jól bevált Hernádi-féle munkamódszert, hogy kikerekedő szemeivel, búgó hangjával mulattasson. Speciális beszédmódot hoz, tétova mozgássorokat, erős frusztrációt, amiről elhisszük, harminc éve mindennap úsznia kell az óceánban, hogy a hullámok elleni harcban megnyugtassa elméjét, elnyomja szomorúságát.
Az előadás első része végeláthatatlannak tűnik, csak a második rész utolsó tíz percében ér a dráma arra a pontra, hogy ne úgy álljunk fel, mintha mindent tudtunk volna előre az első tíz perc után. A #metoo, a cancel culture kényes témák, de a darabban nincs alap ezek igényes feldolgozásához, a különc Ellen szerepén kívül a többi karakter papírosízű, nem igazak, ráadásul a hangsúly eltolódik az Ellent ért abúzusról egy másik abúzus irányába, Kate mérgező házasságára. Az író sem Ellen, sem Kate történetében nem ás elég mélyre, nem forr ki valós igazság képzeletbeli írói üstjéből. Hacsak az nem, hogy a női identitás úgy általában nem sokat változott. Egy nőnek ma is egyszerre kell helytállnia a munkahelyén, otthonában, sokszor még mindig patriarchális párkapcsolatában, ez ma is a családeszmény. Egy adott társadalom, a világ kevés sikeres és excentrikus nőt tud tolerálni egyszerre, még mindig a zaklató férfiak uralkodnak. Az utolsó tíz perc ad a történetnek egy svédcsavart, egyben annak végtelen szomorúságát, hogy Ellen hiába várt harminc évet a szabadulásra, mert ugyan képtelenség, de mégis belelépett ugyanabba a folyóba.
Szabó Máté rendezésében van pár igazán szórakoztató jelenet, főleg az első rész kissé szürreális képeiben. A négy mellékszereplőnek határozott instrukciót adhatott a karakterépítés kereteire, míg Hernádi Judit talán szabad utat kapott, és így élen jár alakítása. A befejezés szép és talányos. Az eredeti cím egy mitikus, elveszett királyságra utal, Artúr Camelot-jára, amely Cornwall mellett süllyedt el, és Hernádi utolsó színpadi percei, fátyolos tekintete alapján joggal hisszük, Ellen utolsó óceánba merülésekor talán maga is elveszik Cornwall partjainál. Újra átlépett rajta a show-business, egy hatalmával visszaélő férfi vagy nő, de már nincs ereje, újabb harminc éve ennek a kiheverésére.
